27. rész Trouble

27. rész Trouble

Sziasztok! Őszintén eddig nem nagyon foglalkoztam az új résszel, mert vagy tanultam, vagy csak szimplán nem volt kedvem írni. Remélem elnézitek nekem ezt a kis késést. 

Köszönöm a 7000 megtekintést! 

Jó olvasást! :)

-Anna, mondani szeretnék valamit...-mondta halkan Logan.

-Ajj nem ér rá holnap? Mi olyan fontos, hogy ne hagysz miatta aludni? -nyöszörögtem.

-Nem, nem ér rá holnap. Kérlek hallgass meg -suttogta.

Fáradtan a hátamra fordultam, majd felültem Logannal szemben. Néztem rá és vártam, hogy elkezdje, de ő csak bámult kifelé az ablakon. Már vagy két perce ültünk így mikor végre felém fordult. 

- Megígéred, hogy végighallgatsz? -kérdezte, mire aprót bólintottam.

-Oké. Nézd, életem legrosszabb döntése volt, hogy megcsókoltam Jane-t. Ha visszacsinálhatnám én esküszöm, hogy...

-De nem tudod meg nem történté tenni -vágtam közbe.

-Sajnos nem. Csak azt akarom, hogy tudd, őszintén megbántam és tudom, hogy ezt nem lehet megbocsájtani, de én még mindig szeretlek. Képtelen vagyok nélküled létezni.
-Logan, ha 2 hónapig bírtad nélkülem, akkor ezután is fogod.
-Bírtam, mert muszáj volt. Ezt mind Kendall bánta, mert neki nyavajogtam mindig -mosolygott inkább csak magában. -Nem tudod, mekkora volt bennem a kísértés, hogy megcsókoljalak, például tegnap is, vagy Miamiban. De eddig bírtam. Szeretlek-fejezte be.
Csendben ültünk, valószínűleg arra várt, hogy majd én reagálok valamit. De nem tettem, mert bennem is kavarogtak az érzések. Utáltam, mert beleszerettem. Újra.
Lassan felnéztem, egyenes Logan szemébe. Bátortalanul rám mosolygott, majd felsőtestével óvatosan felém dőlt. Nem voltunk egymástól távol, de most a távolság pár centire, majd milliméterre csökkent. Aztán már nem volt távolság köztünk. Logan az ajkait az enyémekre tapasztotta, követelőzően, mégis gyengéden. Nem gondolkoztam, azonnal visszacsókoltam. Éreztem, hogy Logan belemosolyog a csókunkba, majd lassan elhúzódott. És akkor esett le, hogy mit csináltam. Mit képzeltem? Hogy elmondja ezt a kis mondókát, én megbocsájtok és minden rendben lesz? Micsoda butaság! Semmi sem ilyen egyszerű.
-Logan, kérlek ne érts ezt félre. Én már nem úgy érzek irántad ahogy te irántam. Sajálom -mondtam, de éreztem, hogy a könnyek kezdenek felgyülemleni a szememben.
-De hát visszacsókoltál...
-Csak megszokásból -vágtam rá. -De maga a csók nem jelentett semmit.
-Nekem többet jelentett mint gondolnád -motyogta maga elé.
Legszívesebben újra megcsókoltam volna. De nem lehetett.
Lassan felállt és elindult az ajtó felé.
-Most hová mész?
-Azt hiszem, jobb lesz ha ma este a kanapén alszok -mondta halkan.
A hangjában volt valami a csalódottságon és a szomorúságon kívül is, amit nem tudtam felismerni.
Nem marasztaltam, mert nem akartam még jobban fájdítani a szívét. Miről beszélek? Hiszen az én szívem ugyanúgy fáj.
Visszadőltem az ágyra és hagytam, hogy a gondolataim álomba ringassanak.

Hajnalban kelni nem jó. Hajnalban kelni azzal a tudattal, hogy a fiú, aki a szívedhez a legközelebb áll miattad szomorú, még rosszabb.
Kigurultam az ágyból-szó szerint- és bementem a fürdőbe. Rendbe tettem magam-már amennyire ezt hajnalban lehet-, majd átmentem anyu szobájába. Mivel ő még aludt, felkeltettem, hiszen elköszönni csak kell.
-Anyu, hamarosan indul a gépünk -mondtam.
-Mi?! A fenébe elfelejtettem felkelni!
Egyszerre kiugrott az ágyból (de komolyan, hogy csinálják ezt a felnőttek?) és ment volna be a fürdőbe, viszont megfogtam a kezét és visszahúztam.
-Anya, nem kell minket kivinni. Majd megyünk taxival. Úgyis annyit taxiztunk az elmúlt időben -mosolyogtam.
-Ahj, biztos?
-Biztos, emiatt ne aggódj! Csak el akartam köszönni.
-Jó jó! -mondta és magához ölelt.
Egy darabig még így álldogáltunk, amikor végre elengedtem.
-Vigyázzatok magatokra jó? -mosolygott szomorúan Anyu.
-Vigyázunk -helyeseltem, amikor eszembe jutott valami. -Várj, te nem Új-Zélandon dolgozol?
-De igen, csak szabadságot vettem ki erre a pár napra, aztán megyek vissza. Tegnap pedig behívtak az itteni helyre -magyarázott.
-Aha értem -bólogattam.
Épp menni akartam kifelé amikor berontott a négy srác és Petra anyu szobájába. A fiúk ráugrottak (?) Anyura, akit hozzáteszem még csak egy napja ismernek.
-Viszlát Mrs. Stole!-üvöltötték.
-Mrs. Stole? -kérdezte Anyu furcsán.
-Amerikaiak -legyintettünk Petrával, mire Anya nevetve bólintott.
A fiúk is elbúcsúztak a maguk módján.
-Akkor talán mehetnénk is, mert le fogjuk késni a gépet -mondtam.
A srácok egyszerre néztek rám, majd szótlanul elmentek mellettem. Kérdőn néztem Petrára.
-Mit csináltam?
-Majd a gépen -rendezett le gyorsan Petra és követte őket.
Még utoljára elköszöntem anyutól és én is lementem.

Az út csendesen telt, a repülőn nem szólt senki sem hozzám, sem egymáshoz. Sőt, Carlos még akkor is csendben maradt amikor meglátott egy kajastandot.
Petra végül nem mondta el a gépen, hogy mi baja a srácoknak. Mindegy is, majd megtudom.
Az egész úton annyi beszéd volt amikor landolás után, Kendall taxit hívott számunkra.  Ott is csendben voltunk. Nem értem mi ütött beléjük. Hát jó, ha ők nem akkor majd én beszélek.
-És mit csinálunk ha hazaértünk? -kérdeztem úgy nagyjából mindenkitől.
Nem válaszolt senki. Ezt nem hiszem el! Mintha nem is léteznék. Még mielőtt bármit is mondhattam volna a taxi fékezett, majd lassan megállt. Ugyanolyan csendben ahogy jöttünk, kipakoltuk a cuccokat és bementünk. Egyenesen felcipeltem a bőröndjeimet a vendégszobába. Semmi kedvem nincs most Logannal egy szobába lenni.
Ahogy ledobtam a táskákat elterültem az ágyon. Pár perc múlva felültem és felmentem Twitterre. Elkezdtem visszakövetni embereket találomra. Furcsa, mióta szakítottunk Logannal és a rajongók is megtudták sokkal többen követnek.
Nézegettem a tweeteket, amikor megpillantottam egyet.
"Nem értem miért szakítottál Logannal. Biztos te is csak kihasználtad ahogy a többi barátnője. Te sem vagy több, mint azok a...."
Oké, ebből ennyi elég, ugyanis most következett a nyomdafestéket nem tűrő része.
Ezen a tweeten csak nevetni tudtam. Nem tudom miért de nevettem.
Egyszer csak kopogtak.
-Gyere! -kiáltottam.
Nyílt az ajtó és Carlos lépett be rajta.
-Szia! -ült le az ágy szélére.
Lecsuktam a laptopom tetejét és felé fordultam.
-Hello! Mi van, engedélyt adtak rá, hogy beszélj velem? -kérdeztem gúnyosan.
Nem pont erre a reakcióra számítottam, hiszen felnevetett, de utána újra komoly lett.
-Tudom, hogy ez neked is rossz, nem csak Logannak.
Aha, szóval Loganról fogunk beszélgetni, hát jó.
-Mi rossz mindkettőnknek?
-Tudod jól. Mind látjuk rajtad, hogy még szereted. Jó megcsókolt egy csajt, de legalább nem feküdt le vele.
-Hú Carlos köszi, most sokat segítettél.
-Jó jó, tudod hogy értettem.
-Én már nem szeretem Logan-t, csak egy jó barát. És...-Carlos közbevágott.
-Akkor mi volt az a csók...-ránézett az órájára. -...ma?
-Elmondta? -kérdeztem mire Carlos bólintott. -És ennek van valami köze ahhoz hogy nem szóltatok hozzám?
-Nem értünk titeket -mondta, majd az ajtó felé ment, de még visszanézett. -Ja, és mindennél jobban szeret téged.
Végleg becsukta az ajtót, én pedig hanyatt feküdtem az ágyon és a plafont bámultam.
Lehet, hogy tényleg megbánta? Lehet, hogy Carlosnak és a többieknek igazuk volt.
Hiányzik minden. Ahogy átölel, ahogy visszalép, hogy még egyszer megcsókoljon. Amikor olyan erősen ölel, mintha sosem akarna elengedni. Amikor együtt sétáltunk és együtt nevettünk.
Basszus, még mindig szeretem...

Verseny!

Hello! Jelentkeztem egy versenyre ezen a blogon----> Friendship and Love

26. rész- "The last moments"+ 5. díj

26. rész The last moments

Hellobelooo! Két dologról szeretnék beszélni. Az első dolog, hogy köszönöm a kommenteket nagyon sokat jelentenek nekem. A második pedig, hogy a blog megkapta az ötödik(!) díját amit köszönök Zsófi Bern-nek. A kérdésekre már válaszoltam az egyik előző bejegyzésben.
Mást  nem is nagyon tudok írni úgyhogy:
Jó olvasást! :)

Ui.: Köszönöm a 11 feliratkozót!
xoxo RusherForever

Reggel korán keltem, így Logan mint tiszteletbeli későn kelő még ott szuszogott mellettem. Halkan kinyitottam az ajtón, de a halkan kilépés már nem sikerült, ugyanis szó szerint átestem  James-en, és lefejeltem a korlátot.  

-Áuu! -kaptam a homlokomhoz -Mi a francot csinálsz itt? Fél nyolc van!
-Hát... körülbelül fél órája megébredtem, mert pisilnem kellett, de nem találtam a WC-t, így leültem ide és vártam, hogy felkelj. De felkeltél, úgyhogy örülnék, ha megmutatnád, hogy hol találom, mert már nem bírom sokáig -ugrált féllábon.
Megforgattam a szemem és elvezettem a  mellékhelyiségig. Miután ezt megtettem lementem a konyhába, ahol két cetlit is találtam. Az egyiket anyu hagyta az asztalon, a másikat pedig Petra. Először Petráét olvastam el.
"Szia! Elmentem anyuékhoz, hívj, ha kellek. Petra"
Aztán anyuét.
"Szia Drágám! Elmentem dolgozni. Anya"
Épp, hogy elolvastam, James rohant le a lépcsőn.
-Na, sikerült elvégezni a dolgod? -kérdeztem nevetve.
-Ühüm -bólintott.- Úú elmegyünk várost nézni? -ugrabugrált.
-El. Csak megvárjuk, míg a többiek is felkelnek.
-Ajj, de mire a többiek felkelnek, újra lemegy a nap. Keltsük fel őket -kérlelt.
-Kit kell felkelteni? -jött le Kendall.
-Téged már nem -vágta rá James.
-Carlos-t és Logan-t -tettem hozzá. -És utána megyünk várost nézni.
Ettől a mondattól hirtelen Kendall is belelkesült és majdhogynem ő lökdösött fel minket, hogy keltsük fel a két hétalvót.
-Akkor te mész Loganhez, én pedig Carloshoz -mondta James.
Bólintottam és beléptem a szobámba. Máris gondolkoztam valami durva ébresztési módon, de minden "gonosz" gondolatom elszállt amikor megláttam az édesen alvó Logan-t. Leültem az ágy szélére és ébresztgetni kezdtem. Mikor már egy ideje ébresztgettem, de nem reagált meguntam. Felálltam az ággyal szemben, nekifutottam és ráugrottam a fiúra. Ezzel végre sikert értem el, mert kinyitotta a fél szemét és nyöszörögni kezdett.
-Jó reggelt! -köszöntem neki. -Megyünk várost nézni.
-Igazán kelthettél volna szebb módon is.
-Mire gondolsz?
-Ha te azt tudnád...-nevetett kajánul.
-Hülye! -vágtam háton és felálltam.
Átöltöztem rendes ruhába, majd visszamentem a nappaliba. James és Kendall nagyon, Carlos már kevésbé lelkesen állt lent.
-Hogy keltett James? -kérdeztem Carlostól.
-Belenyomta a lábát a képembe -mondta fintorogva.
Nevetve megráztam a fejem.
-Hol van Petra? -nézett körbe Kendall.
-Elment a szüleihez -mosolyogtam, mikor valaki hátulról rám ugrott. -Logan! Szállj le rólam!
Mikor végre lekászálódott rólam, indulhattunk a várva várt városnézésre.

Mindent megmutattam a fiúknak. A budai várat, a Halászbástyát, a Hősök terét és még sok más nevezetességet. Élvezték, azt leszámítva, hogy már az első dolognál amit mutattam nekik elfáradtak.És persze az olyan apróságokat nem észrevéve, hogy James minden második lány telefonszámát elkérte, de mivel nem beszél magyarul elég nehezen tudta a csajjal közölni a szándékát. Logan puszta kíváncsiságból lefeküdt a földre és haldokló embert színlelt, mert arra volt kíváncsi, vajon segítenének-e neki. Carlos szobrokkal nézett farkasszemet, Kendall pedig nemes egyszerűséggel közölte, hogy: "Ő márpedig éhesen és fáradtan nem fog tovább sétálni", így ő leült a Hősök tere közepén és elkezdett enni, majd lefeküdt azzal a szándékkal, hogy aludni fog, de felrángattam és továbbvonszoltam. Mondanom sem kell, mennyire megnéztek minket.
Hullafáradtan estem be a házba, ellentétben a fiúkkal, akik épphogy mostanra ébredtek fel teljesen, és ők- hál' Isten- tele voltak energiával.  Ledőltem a kanapéra és őszintén bennem volt az a szándék, hogy pihenek egy picit, de ez négy fiú mellett nyilván nem lehetséges.
-Szerintetek melyik lányt hívjam fel először? -kérdezte James tanácstalanul.
-Amelyik még nem nézett hülyének és beszél angolul -röhögte ki Kendall a látványosan szenvedő tesómat.
James ezzel valószínűleg nem jutott előrébb, így ő elvonult és próbálta felidézni, hogy melyik telefonszámhoz milyen arc tartozik. Carlos épp kifosztotta a hűtőt, Logan pedig úgy helyezkedett a fotelban, hogy a feje lelógott és azzal szórakozott, hogy mennyire lesz vörös, ha beleszáll a vér. Kendall szintén ilyesmi elfoglaltságot talált magának, csakhogy ő éppen azt próbálgatta, hogy mennyi ideig bírja levegő nélkül. Ezzel nem is lett volna baj, mert legalább csendben van, de az első próbálkozása után megkérdezte, hogy: "Mennyi volt?", és mivel nekem- mint utólag kiderült- számolnom kellett volna a másodperceket, amit én nem tettem, Kendall teljesen besértődött és közölte, ha nem számolom a másodperceit soha többet nem szól hozzám. Ez meglehetősen gyerekes kijelentés, de muszáj volt belemennem, mert nem akartam még jobban magamra haragítani Kendall-t. Így hát néztem, ahol először vörös, majd lila, végül kék fejet vág. Ezektől az árnyalatváltozásoktól egy kicsit megijedtem.
-Kendall fújd ki a levegőt! -szóltam rá.
Többször is figyelmeztettem, de ő nem tágított attól a céljától, hogy megfullad. Mivel nem voltam hajlandó tovább nézni ahogy nagyjából megöli magát, odafordultam Logan felé. Ő még mindig ugyanazt a folyamatot csinálta mint amit először elkezdett, vagyis, hogy megvizsgálja, hogy mennyi vér fér a fejébe. Nem tudom milyen régóta szórakozott ezzel, de az ő feje ugyanolyan lilás-pirosas árnyalatot vett fel mint Kendallé. Mikor meglátta, hogy nézem feltápászkodott és elindult felém. Ez a folyamat úgy nézett ki, hogy minden tárgynak (értsd: minden!) ami az útjába került nekiment. Feltételeztem, hogy szédült. Majd feladta és elterült a földön.
-Hülyékkel vagyok körülvéve -morogtam magam elé.
Kimentem a konyhába, ahol Carlos meggyötört arcával találtam szemben magam.
-Mi a baj? -kérdeztem arca láttán.
Nem szólt semmit csak maga elé mutatott, ahol két zacskó cukor volt kirakva. Még mindig nem értettem ezért feltettem neki ugyanazt a kérdést még egyszer.
-Nem tudok dönteni a kettő között -suttogta, majd ráborult az asztalra.
-Úgy érted, hogy...? -kérdeztem magyarázatot várva.
-Imádom ezt itt- mutatott egy Skittles-es zacskóra- de Logan azt mondta, hogy ez- itt egy másik, számomra ismeretlen zacskóra mutatott- sokkal finomabb.
-Ma front van?! -kérdeztem és ezt költői kérdésnek szántam.
Carlos tényleg nagyon szenvedhetett, mert már a fejét verte az asztalba, így segítettem eldönteni a "nagy" dilemmát.
-Edd meg először a Skittles-t és utána a másikat. Vagy egyszerre, teljesen mindegy.
Erre felkapta a fejét és a szeme megtelt reménnyel. Ebből tudtam, hogy sikerült segítenem neki. Legalább valami jót is tettem.
-Köszönöm! -mosolygott Carlos.
Ekkor, mintha ez lett volna a végszava, James botorkált le a lépcsőn. Kezében egy A4-es méretű papírt fogott és azt nézegette.
-Az mi? -mentem oda érdeklődve.
Rápillantottam a papírra, ami leginkább egy leltárra hasonlított. Sőt az is volt. Lányok nevei, kora, lakcíme, telefonszáma és kinézete volt beleírva.
-Tehát...-kezdte James- 14 lány van, ebből 7 beszél folyékonyan angolul, ebből a 7-ből 5-nek megfelelő a kora. Az öt közül 3-mal randiznék is. Nos, három lány maradt -jelentette ki végül.
Hitetlenül néztem rá és megkérdeztem:
-Nem mondod komolyan, hogy ezt csináltad eddig?
-De igen, viszont megérte, mert így sokkal áttekinthetőbb.
Egy "hülye vagy" kijelentéssel ráhagytam, majd bementem a szobámba, és csak reménykedni tudtam benne, hogy ott védve leszek a hülyeségük ellen.
Mikor felértem becsuktam, sőt még be is zártam az ajtót magam után. Lesöpörtem Logan cuccait (leginkább sapkák, de tényleg, nem is tudom, hogy hozott-e egyátalán kettőnél több ruhát) és leültem az ágyra. Találomra kinyitottam egy könyvet és olvasni kezdtem.

Nem sokkal később egy hangos kiáltást hallottam, majd egy másodperc múlva egy hangos csattanást az ajtóm másik oldalán. Az illető száját-aki be akarta törni az ajtómat-egy szép káromkodás hagyta el. A hangjából nagyjából úgy ítéltem, hogy Kendall.  Unottan odasétáltam és kinyitottam az ajtót. Persze, hogy Kendall volt, ki más.
-Kíváncsi vagyok rá? -kérdeztem.
-Persze. Csak szólni akartam, hogy mennünk kéne koncertre.
-Úgy, hogy betöröd az ajtómat?
-Be akartam rohanni rajta, nem betörni, de arra nem gondoltam, hogy bezárod -"magyarázta" meg.
Erre inkább nem mondtam semmit és készültem volna visszamenni, amikor eszembe jutott valami.
-Kendall én nem megyek koncertre.
-Mi? Miért?
-Nem tudom. Inkább itthon maradok és megnézek egy-két filmet -rántottam meg a vállam.
-Egyedül? -úgy nézett rám minha UFO lennék.
-Majd elrabolom Petrát a szüleitől.
-Hát jó, te tudod. Akkor feleslegesen szereztem magamnak egy púpot -mutatott a fejére.
Nevetve visszamentem a szobába, de ezúttal nem zártam be, hátha a másik három jómadárnak is a Kendalléhoz hasonló akciókhoz lenne kedve. Tárcsáztam Petra számát.
-Köszönöm! -hálálkodott mikor  felvette. -Így legalább pár perc erejéig nem csesztetnek. Amúgy hello.
-Szia -nevettem fel. -Ennyire eleged van a szüleidből?
-Uhh, fogalmad sincs. Miért hívtál?
-Ja, csak azért, mert arra gondoltam filmezhetnénk egyet, de mivel hallom, hogy minden időt a szüleiddel szeretnél tölteni...-tartottam vissza a nevetésem.
-Köszi köszi köszi kösziiii! -visított.- Pár perc és ott vagyok.
Nevetve megszakítottam a vonalat, majd átmentem a konyhába, csináltam popcorn-t és töltöttem üdítőt. Mire beesett Petra mindennel kész voltam és már a filmet is kiválasztottam. Petra levágódott mellém.
-Életem legrosszabb napja volt -jelentette ki.  -Az melyik film? -pillantott rá a borítóra.
-Nagyfiúk 2.
-Úú az jó! -lelkesedett és már be is tette a filmet.
Az első 20 percben még nagyjából odafigyeltem a filmre, de mivel már láttam, ezért nem tudott lekötni annyira. Így hát elfeküdtem a kanapén és hallgattam, ahogy Petra a vígjátékon röhög. Körülbelül a film közepén megjött anyu, aki egy köszönéssel lerendezett minket és felment aludni. Feltételezem fárasztó napja volt. Akaratom ellenére is elnyomott az álom.

Az zavart fel életem legszebb álmából, hogy a fiúk hangos veszekedés közepette berontanak a lakásba. Carlos Logannal, majd utána Kendall veszekedett. James olykor-olykor közbeszólt, és Kendall amikor szóhoz tudott jutni visszavágott valamit nekik. Kómás fejjel mindössze ennyit tudtam felfogni.
Logan lehuppant mellém.
-Mi a vita tárgya? -kérdeztem rekedten.
-Az egész ott kezdődött, hogy én vezettem és út közben Carlos meglátott egy mókust. Ő nyilván azonnal meg akart állni, hogy megsimogassa, de megmondtam neki, hogy valószínűleg ezt nem fogja engedni az a szegény állat. Erre besértődött és velem veszekedik azóta. Aztán Kendall besokallt és ráüvöltött Carlosra. James persze megvédte legjobb barátját. Nagyjából ennyi. Várj! Felkeltettünk?
-Aha, de nem baj. Ha itt aludtam volna el valószínűleg holnap fel sem tudnék kelni -mondtam és feltápászkodtam. -Mikor indul a gépünk?
-Reggel négykor, úgyhogy még van három órád aludni.
-Oké akkor szia -köszöntem csak neki mivel a fiúk még mindig veszekedtek, Petra pedig épp szétszedni próbálta őket.
-Én is megyek -követett.
Pont annyi energiám volt, hogy ruhástól bedőltem az ágyba és szándékoztam volna aludni.
-Anna, mondani szeretnék valamit...-mondta halkan Logan.

25. rész Over again?

25. rész Over again?

Hellooo! Éééés itt az új rész! Nagyon sokat szenvedtem vele, nagyon sokszor írtam át egészen addig, míg számomra elfogadhatóvá vált. 
10 feliratkozóóó és 6000 megtekintés! elképesztőek vagytok, köszönöm!
Jó olvasást!

xoxo RusherForever

2 hónap. El sem hiszem, hogy már két hónapja turnézunk. London, Mexico, Rio De Janiero, Párizs és még sok más hely, ahol még sosem jártam. És már csak egy helyszín van hátra. Magyarország. Anya teljesen bezsongott és óránként hív hogy hol vagyunk már. Hozzáteszem, hogy még csak Amerikában.
-Henderson gyere már! Lekéssük a gépet -türelmetlenkedtem a szobánk ajtajában állva.
-Jól van na, csak nem találom a sapkámat. Várj, megvan! -jött ki elégedetten.
Vetettem rá egy "rosszab vagy mit egy nő" pillantást és kicipeltem a cuccaimat a kis nappaliba. A többiek már mind ott ácsorogtak és beszélgettek.
-Megjött a két hercegnő is -utalt ránk Carlos.
-Logan volt- közöltem vele és ezzel le is zártam a dolgot.
Lementünk a hallba, ahol James leadta a kulcsokat és mehettünk is. Kiléptünk a hotel ajtaján és az autókhoz sétáltunk. Benyomorítottuk a bőröndöket a csomagtartóba és beszálltunk a kocsikba. Az egyikbe Logan, James és Petra, a másikba pedig Carlos, Kendall és én ültünk be.
-Mi van veletek? -kérdezte hátrafordulva Kendall. (Csak mondom, hogy ő vezetett.)
-Velünk? -néztem rá értetlenül.
-Veled és Logannal. Úgy látszik elég jól elvagytok...-kezdte.
-Ja, meg az egész turné alatt egy szobába voltatok- fejezte be Kendall mondatát Carlos.
-Nincs semmit köztünk. Igen, jól elvagyunk barátilag! -hangsúlyoztam ki az utolsó szót. -És ki gondolta volna, hogy Miami-i szobafelosztás az egész turnéra szól?
-Ha te mondod...-vigyorogtak mindketten.

A München-Budapest távolság repülővel nem tűnik hosszú útnak, kivéve ha azt kell hallgatnod, hogy Logan egy idegen nővel vitatkozik a sajtról. Nem viccelek tényleg a sajtról.
Tehát mikor landolt a gép és kinyitották az ajtót én voltam az első aki lerohant a repülőről. Bevártam a csapat normális felét (Petra és valamennyire James). Míg mi beszélgettünk Carlos és Logan elintézték a csomagokat. Mikor visszaértek kimentünk és vártuk, hogy valaki értünk jöjjön.  Miután több mint háromnegyed órát ácsorogtunk, rá kellett jönnünk, hogy anya megfeledkezett egy kis apróságról. 6 emberről, akik hullafáradtan álldogáltak a  repülőtéren. Így hát kénytelenek voltunk megint taxizni.
Kendall hívott két taxit amik hamarosan meg is érkeztek. Két csapatra oszlottunk és a csomagjainkkal együtt bepréseltük magunkat a kocsiba.  Kaptunk egy sor morgolódást a sofőrtől a bőröndök miatt.
Az út viszonylag csendesen telt, azt leszámítva, hogy James ott pattogott mellettem egész úton, mert hogy ő "annyira nagyon izgatott" és "végre láthatja az anyukáját".
Mikor fékezett a taxi, kivettük az összes csomagunkat- volt egypár- és megvártuk míg a másik "csapat",, -vagyis Logan, Kendall és Petra- is lerendezik a sofőrt.
Valahogy elvonszoltuk magunkat az ajtóig, majd beléptünk.
-Szia anyaaa!- ordítottam el magam.
Anya, mint valami malac, visítva rohant be hozzánk- útközben ledobta magáról a kötényét- és elkezdte szorongatni a megszeppent James-t.
-Khm...-köhintettem, jelezve, hogy van egy másik gyereke is.
-Jaaaj perszee! -kapott a fejéhez és engem is megölelgetett, majd sorra a többieket, aztán Loganhez ért.
-Ó, te vagy Logan? Milyen jóképű fiatalember vagy. Nem csodálom, hogy Anna téged választott. Jut eszembe, mi van veletek? -vigyorgott anyu, de számomra jobban hasonlított egy hiperaktív...valamire.
-Öhm...anya mi már nem....-kezdtem lehajtott fejjel.
-...Mi már nem járunk -fejezte be helyettem Logan.
-Oh, sajnálom -lombozódott le anya egy pillanatra, de ez nem tartott sokáig- Hogy vagy James? Minden rendben veled? Mekkorát nőttél! Van barátnőd? -zúdította a kérdésáradatot Jamesre, de még mielőtt ő reagálhatott volna rá, anya megtette. -Nem baj, majd lesz. Főztem vacsorát, gyertek enni.
Így hát anya utasítására -a bőröndöket az ajtó előtt szétdobálva hagytuk- mentünk enni.
-És meddig maradtok? -kérdezte anya, miközben valami húst szúrt fel a villájára.
-Hát...holnap este lesz a koncert és azután indulunk vissza LA-be.
-És hol fogunk aludni?- kérdezte Carlos.
-Majd nálunk. -jelentette ki anya.
-Öhm...nem akarok ünneprontó lenni, de nálunk szerintem nincs annyi hely -mondtam.
-Miért ne? Hozzád megy egy ember, neked úgyis kétszemélyes az ágyad. Vannak felfújható matracaink és valaki majd a kanapén alszik. Petra, te hol alszol? -fordult anya Petra felé.
-Anyáék csak úgy tudják, hogy holnap jövünk, úgyhogy én is igénybe veszek egy matracot.
-Nem, te velem fogsz aludni -közöltem, mire a többiek elkezdték rázni a fejüket.
-Sajnálom, attól, hogy ez a turné utolsó állomása, attól még érvényes a szobafelosztás. Vagyis Logan fog veled aludni -nevetett Kendall.
-Hát jó -sóhajtottam egy filmbe illőt, habár egyátalán nem bántam.

Mikor végezünk a vacsorával a mosogatás rám maradt
-Segítek -ajánlkozott Carlos.
-Oké -rántottam  meg a vállam.
A "közös" mosogatás abból állt, hogy én mosogattam Carlos pedig  ült és beszélgetett velem.
-Szóval Logannal alszol -állapította meg.
-Igen.
-Nem bocsájtasz meg neki?- kérdezte hirtelen.
-Carlos -fordultam felé- eljátszotta az esélyét.
-Mindenkinek jár egy második esély-érvelt. -Látom rajtad, hogy szereted és ő is téged.
-Lehet, hogy ő még szeret engem, de nekem már csak barát -hazudtam egy elég nagyot.
-Nem hiszek neked -mondta és otthagyott.
Mikor befejeztem a mosogatást, felmentem a szobámba. Logan háttal ült nekem és a laptopjával babrált. Gondoltam egyet, odalopóztam mögé és lekaptam a fejéről a sapkáját.
-Hé! -állt fel rögtön és elkezdett kergetni.
Egy darabig kergetőztünk amikor sikerült elkapnia. Ledobott az ágyra és elkezdett csikizni.
-Henderson! Eléég! -visítottam.
-Ez a bosszú a sapkámért.
-Kérleeek! -vettem könyörgőre.
Megszánt és nevetve ledőlt mellém az ágyra. Kaptam az alkalmon és ahol csak értem elkezdtem püfölni egy párnával. Ő is ugyanezt kezdte csinálni, csak az ő ütései valamivel erősebbek voltak.
-Ha velem akarsz birkózni egy kicsit még gyúrnod kell -mosolygott, miközben fölém kerekedett.
-Ha-ha nagyon vicces -motyogtam sértődötten. Logan pár centivel közelebb jött.
-De tudod mit? Legközelebb hagylak nyerni -suttogta. Lehelete csiklandozta az arcom.
-Honnan tudod, hogy lesz legközelebb?
-Tudom -mosolygott. Ajajj, gödröcskék. 
Pár pillanatig néztük egymást. Pontosabban ő nézett engem én pedig próbáltam visszatalálni magamhoz ugyanis elvesztem a szemeiben. Aztán a néhány milliméterre lévő arca eltávolodott, kezei elengedték a csuklómat, ő pedig visszahuppant mellém. Újra rendesen vettem a levegőt és a szívem sem akar kitörni a közelségétől a mellkasomon.