Merry Christmas!

Hellobello! :) Eredetileg úgy volt, hogy jövök egy karácsonyi résszel, de sajnos nem jött össze, úgyhogy egy rövid kis idézettel szeretnék nektek nagyon boldog karácsonyt kívánni. Ja és még meg szeretném köszönni a feliratkozókat és, hogy ekkora lelkesedéssel olvastátok végig a blogomat. Nagyon jól esett minden egyes komment amit írtatok. Sajnos ennek a blognak már csak két része lesz, de mint már említettem indítok egy másik blogot is, ami szintén Big Time Rush fanfiction lesz. Remélem jövőre is megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a blogom. :)



A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap, nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével. Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése. 
                                                                                                            /Csitáry-Hock Tamás/         

Áldott, békés Karácsonyt kívánok!♥ :)

I'm so sorry!

Kedves Olvasóim!
Gondolom észrevettétek, hogy egy ideje nem írtam új részt, és ennek természetesen oka is van. Ami nem több, mint az iskola. Már az első két hétben annyi dolgozatot sűrítettek be, mint az elmúlt évben összesen. Az én tanáraim nem nagyon szeretik betartani ezt az 'év-eleje-van-nemár-hogy-írjunk' dolgot. Tudom, hogy valószínűleg a tieitek sem jobbak. :)
Csak erre a félévre a nyakamba sóztak 2 olvasónaplót, és egy tucat házit is. Az irodalom tanáromnak mániája lett, hogy minden órára egy fogalmazást írat. Egyenlőre  még csak az ismétlő dolgozatoknál tartunk, de már azoknál is úgy vagyok, hogy "tanultuk mi ezt egyáltalán tavaly?".
Az időm nagy részét kiteszi a tanulás, de ha épp nem okosodok, edzésen, vagy különórákon vagyok. Nem akarok belegondolni, hogy ha már most is ekkora a káosz mi lesz később. Emellett a blogot sem szeretném elhanyagolni, de talán ezzel már elkéstem.
Sajnos ki kell mondanom le kell írnom, amitől talán a legjobban féltem...Ez túl sok nekem!
Nem véglegesen zárom be a blogot, csak egy kis időre felfüggesztem. Mondjuk, hogy időt adok nektek, hogy gondolkozzatok az előző fejezet végén. :) Ezek után felmerül a kérdés, hogy meddig nem jelentkezem majd új résszel? Egészen pontosan 2014. január 1-jén kerül fel a 32. fejezet. De csak ha minden jól megy...
Igen, tudom, hogy ez nagyon hosszú idő, de bízom bennetek, hogy a szünet után is olvasni fogjátok a blogot. :) A 31. fejezetnél 26 'Kövit!' pipával, és 11 kommentel ajándékoztatok meg, amiért hihetetlenül hálás vagyok. A feliratkozók száma is bővült, immáron 31-en vagytok. :)
Aki esetleg ráment az adatlapomra, az láthatta, hogy kreáltam egy új blogot, amire hamarosan kikerül a prológus, de az első részt csak akkor fogom felrakni, ha befejeztem ezt a blogot. Nem szeretnék egyszerre két történetet írni, mert a túlvállalásnak láthatjátok mi a vége... :)
Hát, én ezzel búcsúzom is... Remélem mindenkinek jól fog telni az első félév, pihenjetek amennyit csak tudtok, de azért szakítsatok időt tanulásra is! Várjunk csak! Ez nem fordítva van? :D
Bízom benne, hogy azért nem felejtetek el januárig.  Jövőre találkozunk!
Szeretlek titeket!
xoxo RusherForever

31. rész Why?

31. rész  Why?

Hola! Rettentően sajnálom ezt a több mint egy hónapos késést, és nem tudom megmagyarázni, de azért mégiscsak megpróbálom! :) Néha szimplán csak nem volt kedvem írni. Amikor pedig leültem, hogy "na most végre megírom azt a részt", egyszerűen nem tudtam írni. Újra és újra visszaolvastam ugyan azokat a sorokat, és csak néhány szót sikerült kipréselnem magamból. Nagyon sokat gondolkoztam rajta és lassan-lassan csak megérett, úgyhogy ma leültem és megírtam. Röviden ennyi. :)
Jó olvasást!

-Kérem menjen a 3. utcai kórházba amilyen gyorsan csak tud! -mondta James a taxisnak, majd átnyújtott neki egy köteg pénzt.
A pasas bólintott és rálépett a gázra. Az autó csikorogva indul el.
-James miért megyünk a kórházba? -a rosszullét kerülgetett. -Mi történt?
-Logannak balesete volt -mondta, miközben a sofőrrel kiabált, hogy menjen gyorsabban.
-Mi? -kérdeztem elfojtott hangon.
A taxi végigszáguldott az egyik kerülőúton, és a belváros felé vette az irányt. A lámpákkal majdnem végig szerencsénk volt, de aztán jött  a Sunset Boulevard, ahol először kellett megállnunk a forgalom miatt. Én idegesen bámultam az előttünk álló kocsisorokat, miközben James áthajolt a vezetőüléshez és folyamatosan a dudát nyomta. Letekertem az ablakot, de amikor kinéztem legszívesebben bőgni lett volna kedvem. Előttünk több kilométeres sor állt, mögöttünk pedig még rosszabb volt a helyzet. Nagyot sóhajtottam, majd visszasüppedtem az ülésbe.
Egyszer csak, csigalassúsággal ugyan, de megindult a sor. Araszoltunk egy kicsit, majd megálltunk...és ez így ment majd' háromnegyed óráig.
-Nagyon sokkal tartozik nekem! -morogta Jamesnek a taxis.
Egy hirtelen mozdulattal kikanyarodott az autósorból, egyenesen a szembe jövő sávba. Úgy cikázott az autók között, mint ha egy videójátékban lenne. A sofőr áthajtott majdnem az összes piros lámpán, és olyan gyorsan vette be a kanyarokat, hogy szinte csúszkáltam az ülésen. Ha meg kellett állnunk ráfeküdt a dudára és nagyrészt ott is maradt, közben pedig szidta a Los Angeles-i forgalmat. Kis idő múlva az autó hangos nyikorgással állt meg a kórház előtt.
-Köszönöm! -nyomott James a taxis kezébe még egy köteg pénzt.
Gyorsan kipattantunk, és a kórház bejárata felé vettük az irányt. James hangosan belökte az ajtót. Egyből megpillantottuk Kendall-t és a többieket. Carlos és Petra egymás mellett ültek és beszélgettek, Kendall pedig több méterre tőlük állt a falnak támaszkodva. Gondolataiba mélyedve bámult maga elé, de amikor beléptünk egyből felpillantott.
-Mi történt? -futottam oda hozzájuk.
-Pontosan mi sem tudjuk -mondta Petra, de nem nézett a szemembe.
Kendall halkan megszólalt.
-Bejött hozzám, miután elmentetek. Bocsánatot kért, amiért...amiért nem szóltatok, és utánatok indult, mert azt mondta, hogy összevesztetek. Nem sokkal később felhívott a rendőrség, hogy Logannak motorbalesete volt.
-Hogy van? -kérdezte James.
-Fogalmunk sincs. Egymillió-egyszázezer doki meg nővér bent van nála, de nem hajlandóak semmit sem mondani -idegeskedett Carlos.
Sokkos állapotban odatámolyogtam az egyik székhez és leültem. A mellettem lévő kórterem ajtaja résnyire nyitva volt, így hallhattam a bent lévő emberek  beszélgetését. Oldalra fordítottam a fejem. Egy házaspár beszélgetett a doktorral, mellettük pedig egy kisfiú feküdt az ágyon. Olyan törékenynek tűnt a nagy kórházi ágyon az az aprócska kis fiú. Minden lehetséges helyen be volt csövezve, és gépek pittyegtek mellette.
Bár nem volt szándékomban hallgatózni, akaratlanul is elcsíptem a beszélgetés egy részét.
-...Nem lehetne várni még egy kicsit? -hallottam meg egy csilingelő női hangot.
-Sajnálom hölgyem, az agyhalottakat 72 óráig tartjuk gépeken, és ha nem tapasztalunk bármi féle javulást halottnak nyilvánítjuk őket -hallani lehetett az orvos hangján, hogy nem szívesen mondja ezt a szülőknek.
-Ha jól sejtem, azért most mondja ezt nekünk, mert letelt a 72 óra -szólalt meg az apuka.
-Így van sajnos. Az önök beleegyezése is kell ahhoz, hogy lekapcsoljuk a gépeket.

-Tehát semmi esély, hogy felépül? -kérdezte a férfi, de inkább kijelentésnek hangzott.

-Sajnálom. Tulajdonképpen halott, csak a gépek működtetik a létfentartó szerveit. 

-Tehát akkor nincs más választás. Megtenné, hogy...-a nő vékony hangon beszélt.

Az orvos lassan a kisfiú ágya mellé lépett és az egyik ujját egy gombra helyezte. Még lassan a szülőkre nézett, és mikor látta, hogy bólintanak, megnyomta a gombot. Az összes pittyegő, és sípoló gép egyszerre hallgatott el. Ezzel egy időben a kisfiú anyukájából kitört a sírás, csakúgy mint a mellette álló apukából.
Elkaptam a fejem, a plafonra bámultam, és sűrűn pislogtam, hogy nehogy belőlem is kitörjön a sírás. Sajnos, még így is kicsordult egy-két könnycsepp. Gyorsan letöröltem, és reméltem, hogy nem látja meg senki. Pechemre Kendall észrevette. Odalépett elém, leguggolt, és a fejét a térdemre helyezte.
-Hé, minden rendben lesz -mondta.
-Minden az én hibám! Ha nem húzom fel magam azon, amit mondott, akkor nem jött volna utánunk, és nem....-újabb kövér könnycsepp gördült le az arcomon.
-Sss -Kendall közelebb hajolt és óvatosan letörölte. Keze végigcsúszott az arcom vonalán, az ajkaimon, majd az államon. Érintése hatására kellemes borzongás futott végig rajtam.
Lassan felpillantottam rá és belenéztem a gyönyörű szemeibe. A kórházi lámpák neonos fényében a szeme inkább tűnt sárgásnak, mintsem zöldnek. Kendall-zöldnek, gondoltam.
Arca még mindig csak pár centire volt az enyémtől, a bőrömön éreztem meleg leheletét.
-Kendall...-kezem a mellkasára tettem -...ne.
Kissé eltoltam magamtól, mire észbe kapott és ijedt  tekintettel lépett vissza a falhoz. A fejét elfordította, és próbált úgy tenni mintha valami nagyon érdekes lenne a csempében.
A szemem sarkából láttam, hogy Carlos és Petra minket figyeltek, de amikor arra fordultam, elkapták a fejüket. Elpillantottam mellettük, és láttam, hogy James a recepciós lánnyal veszekedik. Szegény lány megszeppenve ült a pultban, és kikerekedett szemekkel bámult Jamesre, miközben az a kórházat jellemezte nem épp a legszebb szavakkal. Épp felállni készültem, hogy elrángassam onnan, amikor kinyílt Logan kórtermének az ajtaja, és egy orvos jött ki. Carlossal egyszerre ugrottunk fel, és rohantunk oda hozzá.
-Elnézést, doktor úr, hogy van Logan? -kérdeztem.
-Családtag? -kérdezte unottan.
-A barátnője vagyok.
-Mr. Henderson állapota instabil. Eltört a keze és két bordája, a fejét csúnyán beverte. Belső vérzése volt, amit elálítottunk. Jelenleg kómában van.
-Felépül? -kérdezte Carlos.
-Egyenlőre még nem tudunk semmi mondani.
-Be lehet hozzá menni? -kérdeztem már félig sokkos állapotban.
-Nem, semmiképp sem! Éber kómában van, vagyis mindent érzékel, ami körülette folyik. Egy esetleges látogatás felzaklathatja, és az akár katasztrófához is vezethet.
-Miért beszél feltételes módban? Azt hittem maga az orvos! Na most még egyszer, be lehet hozzá menni? -emelte fel a hangját Carlos.
-Nem. Jobb nem kísérteni a sorsot fiatalember.
Egy kicsit arrébb tolta Carlost, és elslisszant mellette. Egy darabig néztem utána a hosszú folyosón, aztán visszaültem a helyemre.

Vagy fél órája ücsöröghettünk ott amikor Carlos hirtelen felpattant.
-Na jó, én bemegyek hozzá, akármit is mond az a buzi orvos!
-Hé! -mielőtt még bemehetett volna, Kendall a kezét a Carlos mellkasára rakta, így megállítva őt. -Nem gondolod, hogy...-állával felém bökött. -Inkább neki kéne bemenni?
Carlos a válla felett visszapillantott rám. A szemében szomorúságot fedeztem fel, és még valami mást is, amit nem tudtam felismerni.
Lassan feltápászkodtam, ezzel némi vért juttatva az elgémberedett végtagjaimba. Carlos megfordult, és elállt az ajtóból, hogy be tudjak menni.
A kezem a hűvös kilincsre tettem, majd habozás nélkül benyitottam.

Borzalmas érzés volt Logan-t így látni. Az arca annyira sápadt volt, hogy ha a mellette pittyegő gép nem jelzi a pulzusát, azt hiszem, hogy halott. Óvatosan, mint ha ez is befolyásolhatná az állapotát, odahúztam az ágya mellé egy széket, és leültem rá. Az egyik kezét két tenyere közé fogtam. Ujjai egész hidegnek hatottak az én forró tenyeremben.
-Szia -köszöntem halkan.
A szempillái megrebegtek. Talán hall engem, gondoltam, de az is lehet, hogy csak álmodik.
-Logan, én annyira sajnálom! Fogalmad sincs mennyire utálom most magam. Azt kívánom, bárcsak visszatekerhetném az időt, még arra az éjszakára, amikor megláttuk Petráékat az udvarban. Ha megtehetném, akkor elmondtam volna Kendallnak, mert így is én kezdeményeztem, hogy tartsuk titokban ezt az egészet. Ha ezt még akkor megtettem volna, te most nem feküdnél itt. Megértem, ha utálsz, de tudnod kell, hogy szeretlek, mindennél jobban.
Habár nem is számítottam rá, hogy reagálni, fog, mégis, mikor ugyanolyan mozdulatlanul feküdt ott, kigördült egy könnycsepp. És az elsőt még több ezer követte.
Vigyázva, nehogy kárt tegyek benne, a fejem a mellkasára helyeztem. Meglepő módon az EKG pittyegése megnyugtatón hatott rám. Tudtam, hogy él.
-Szeretlek! -ismételtem el.
Felhajoltam, és lágyan megcsókoltam. A kezével ellentétben, az ajkai még mindig melegek, és puhák voltak.
Amint a szám elvált az övétől, hirtelen, a megnyugtató pittyegés helyét átvette az egyenletes sípolás...

30. rész Secret

30. rész Secret

Hello! Hű el sem hiszem hogy ez már a harmincadik fejezet! Ráadásul a blog egyre népszerűbb, hiszen már 18 feliratkozó van és több mint 10.000 oldalmegjelenítés. Mikor elkezdtem írni ezt a történetet gondolni sem mertem volna, hogy ennyien fogjátok olvasni. Köszönöm!
Ne felejtsétek el követni a blogot bloglovin' -on!
Jó olvasást! :D

Fáradtan-és természetesen csurom vizesen- leptünk be a lakásba.
-Szomorú vagyok! -biggyesztette le az ajkát Carlos.
-Én is...De nézd a jó oldalát! Itt van internet -vigyorgott Logan, mire egy nem túl barátságos grimaszt kapott Lostól. A barátom védekezően felemelte a kezét, de még mindig vigyorgott.
-Najó, nincs kedvem hozzátok. Jó éjszakát! -indult felfelé Petra.
Intettünk neki, de az eredeti terv helyett, miszerint filmet nézünk, úgy döntöttünk inkább mi is lefekszünk.
Miután felértünk a szobánkba gyorsan lezuhanyoztam, és beestem Logan mellé. Szorosan hozzábújtam, a fejemet pedig a mellkasára hajtottam.
-Azért kár, hogy elmosta az eső a sátorozást -motyogtam.
-Hm...Én nem bánom annyira. Az ágy kényelmesebb, nem gondolod? -vigyorgott kajánul.
-Hülye!
Feltornásztam magam, úgy, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Sokáig csak a szemét nézegettem, majd gyorsan nyomtam egy puszit az orrára. Logan ennyivel nem elégedett meg; ajkait az enyémekre szorította, miközben a hajammal játszadozott. Majd a nyakamat kezdte puszilgatni. Éreztem minden szívdobbanását és hallottam minden lélegzetvételét. A testem az övéhez simult, az ajkaim az övéit keresték. A kezem lassan a pólója alá csúsztattam, mire mosolygott egy aprót. Egyre feljebb és feljebb húztam a felesleges ruhadarabot, egészen addig, míg nem, az már a földön hevert.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
-Nem hiszem el...-sóhajtottam.
Készültem felállni, de Logan visszahúzott.
-Ne vedd fel. Akárki az, holnap is vissza tudod hívni.
-De Anya az. Muszáj felvennem.
Kibújtam Logan öleléséből, és felvettem a telefont.
-Szia Anya! -köszöntem
-Szia Kicsim! Mi újság? James mesélte, hogy újra együtt vagytok Logannal.
-Igen megint járunk. Nincs semmi különös. Eredetileg ma este sátoroztunk volna, de elmosta az eső.
Logan az egyik hajtincsemmel játszadozott; az ujja körül csavargatta. Egyszer csak gondolt egyet, és meghúzta, akár egy óvodás.
-Áu! Idióta! -kiáltottam fel.
-Anna minden rendben? -hallottam Anya aggódó hangját a telefonból.
-Persze, csak Logan nem hagy békén...
Emlegetett szamár. Elkezdetett csikizni, mert hát miért is ne? Visítás, röfögés, minden elképzelhető hangot kiadtam, és valószínűleg Anya egy-kettőt félreértett.
-Kislányom inkább most lerakom. Majd később beszélünk. Nem akarok zavarni... -kuncogott a vonal másik végén.
Mielőbb bármit mondhattam, volna már le is rakta.
-Hol is tartottunk? -mosolygott Logan, és már vissza is húzott maga mellé.
-Ott, hogy alszunk.
-Ünneprontó. Legalább adj egy utolsó csókot -nézett rám kiskutya szemekkel.
Sóhajtottam egy filmbe illőt, de végül teljesítettem a kérését és adtam neki egy utolsó csókot. Vagy inkább egy utolsó előttit...
                                                                            ***
Reggel nagy meglepetésemre kipihenten ébredten. Logannal ellentétben aki jobban hasonlított egy zombihoz, mint emberhez. A többiekkel már rég lent beszélgettünk, mire ő is varázsolt magának valami normális kinézetet. Mozgása viszont még így is elárulta, hogy nem a legfittebb. Elfeküdt a kanapén, fejét pedig az ölembe hajtotta.
-Na, csak nem álmos vagy? -cukkolta Kendall.
-Hagyjál! -nyöszörgött Logan.
Megfogott egy párnát és fejére szorította, így tudatta velünk, hogy nem kíváncsi a társaságunkra.
-Oké, ki mit csinál eme gyönyörű napon? -kérdezte művészien Carlos.
Senkinek sem volt különösebb terve, így jött az, hogy szórakoztató emberkéink (Carlos és James) összeültek, és kitaláltak valami unaloműzőt. Röpke negyed óra múlva már közölték is velünk a tervüket.
-Szóval, Twister-ezni fogunk! -mondta ki ünnepélyesen James. -Még te is Logan!
A kanapén fetrengő, félig zombi Logan szó szerint leesett a földre, amikor megtudta, hogy a pihenésnél több energiát igénybe vevő dolgot kell csinálnia.
Kendall lehozta a játékot, miközben a másik két srác (mivel Logan használhatatlan volt) helyet csináltak a nappaliban.
-Várj! Ennyien nem játszhatunk egyszerre. Két embernek mindig ki kell majd állnia -magyaráztam.
-És az egyik én leszek! -lelkesült fel Logan.
-Nem, nem! Akkor inkább Petra és én álltunk ki, csak te játssz! -vihogott Carlos.
-Miért mindig én? -morgott magában Logan.

A játék kezdete után 10 perccel, már úgy néztünk ki mint akik izomgörcsöt kaptak.
Carlos pörgetett, és ezzel övé volt az a felbecsülhetetlen jog, amivel mindannyiunkat megszívathatott.
-Kendall, bal kéz, piros -jelentette ki egy ördögi vigyorral az arcán.
-Mi? Nemár, ott van Logan...khm...himbilimbije!-hisztizett.
-Na gyerünk Kogan!
Kendall idegesen összeráncolta a szemöldökét és épp készült valamit mondani, de inkább elhallgatott. Nem akartam megtudni, mi járt akkor a fejében.
Kezét undorodva arra a pöttyre tette, amit Carlos kipörgetett. Én következtem.
-Anna, bal láb, sárga -mondta.
Az érintett terület pont James feje és Kendall másik keze között volt, ám Logan egész teste fölötte magasodott.
-Biztos vagyok én ebben? -motyogtam magam elé.
A lábamat lassan Logan teste alá csúsztattam, így lehetetlen pózba hozva az egész testem. És ennyi volt. Mind a négyen egyszerre rogytunk le a vászonra. Logan körülbelül eltörte a lábam, James pedig teljes testsúlyával a hasamon ült.
-Kendall a kígyómat fogdossa! -visított Logan.
-Fúj bazdmeg! -rántotta ki az említett a kezét Logie alól.
Mi jót röhögtünk rajtuk, de enyhe megérzés, hogy ők viszont ezt nem tartották olyan viccesnek.
Egy-két cserével folytattuk a játékot.

Mikor besétáltam a konyhába, és ott találtam Carlos-t is méghozzá egy kötényben(?) szerintem mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem.
-Carlos te mit csinálsz? -néztem rá.
A fiú hirtelen megfordult, ezáltal a kezéből kirepülő konyharuha majdnem fejbe talált.
-Semmi különöset, csak palacsintát sütök -mondta miközben valami cukorkán nyammogott.
-Szuper!
Valahogy magamra varázsoltam egy műmosolyt, mert bár meglehetősen féltem Carlost a tűzhelyhez engedni, nem akartam elvenni a kedvét. Biztos ami, biztos, ott maradtam vele.
Valami csoda folytán sikerült elkészítenie a palacsinta tésztáját. Hiába mondtam neki, hogy a tésztának állni kell, ő nem bírta kivárni és elég sokat fogyasztott belőle. Még nyersen is...
Mikor végre jó lett a tészta, megmutattam Carlosnak, hogy' csinálja és visszaültem a 'figyelő helyemre'.
Kedves barátom kapásól az első három darabot feketére varázsolta.
-Nézd sikerült! -mutatta Los az első olyan darabot ami nem égett szénné.
-Látom. Ügyes vagy! -tapsoltam meg.
Szegény palacsinta nem élt túl sokáig, mert Carlos ünnepélyesen befalta. Jöhetett a következő.
Carlitos hirtelen feldobta a palacsintát, -mert ő "már látott ilyet a tévében"- és az étel ugyan azzal a lendülettel fent is ragadt a plafonon.
-Semmi gond, megoldom! -mondta halkan, miközben a palacsintát bámulta.
Megfogta az egyik széket és felállt rá, de még így sem érte el a plafonon ragadt finomságot. Gyorsan leugrott, és rárakott még egy kisebb, ám annál ingatagabb sámliszerűséget. Az már elégnek bizonyult, így egy kis nyújtózkodással elért a plafonig.
-Mindjárt megvan! -nézett le rám. Ahogy kinyitotta a száját, láttam, hogy megint valami cukrot rágcsál.
-Carlos, le fogsz esni! -figyelmeztettem.
-Ugyan már!
És ekkor hirtelen az "állvány" amire felállt elkezdett dőlni. Az egész mindössze egy másodperc volt, mégis mintha 10 perc lett volna.
A srác feje nagy koppanással vágódott a földhöz, majd pár másodperccel utána az egész teste is. A nagy zajra a többiek is bejöttek a konyhába.
-Basszus Carlos, annyira tudtam! -csóváltam meg a fejem.
-Mi történt? -fordult hozzám Logan.
-A palacsintája fent ragadt a  plafonon és megpróbálta leszedni, de leesett -mondtam el a rövidített változatot
-Idióta. Azért minden oké? -kérdezte Kendall.
Ám Carlos nem válaszolt; olyan hangokat adott ki mint aki fulladozik. Először csak azt hittem viccel, de a feje kezdett lilulni. Sajnos nem viccelt.
Úgy látszik James is ilyesmiken gondolkozhatott mert felkiáltott:
-Csináljatok valamit, mindjárt megfullad!
Egyszerre eszméltünk fel, és lendültünk mozgásba. Petra letérdelt a vergődő Carlos mellé, és ahogy láttam a sírógörcs kerülgette. Mindannyian tehetetlenek voltunk, a dolog komolyabb volt mint amilyennek látszott.
-Carlos nem hagyhatsz itt! Szeretlek, érted? Szeretlek! -mondta Petra egy oktávval magasabb hangon mint amilyen a megszokott. Lágyan megcsókolta a haldokló fiút.
És ennyi volt. 
Kendall lemerevedve bámult rájuk. Nem akarta elhinni amit lát, a barátnője megcsalja őt. Méghozzá a legjobb barátjával. Fejét lehajtotta és szorosan lehunyta a szemét. Ki akarta verni a fejéből az előbbi képet. Vajon mennyi ideje hazudhatnak neki? Hetekkel ezelőtt is észrevette már, hogy Petra furcsán viselkedik, de erre sosem gondolt. Most először feltette magának azt a kérdést, ami már sok ideje ott motoszkált a fejében: Mi értelme volt...?
Carlosék titkának felfedése azonban semmit sem változtatott a helyzeten. Petra nagyon jól tudta, hogy mit tett, de jelen pillanatban csak fuldokló barátja érdekelte.
-Segítsetek! Kérlek... -kérte Petra suttogva.
-Megvan! Sosem használtam még de talán... -mondta James.
Megragadta Carlos-t a hónaljánál és a Heimlich-féle fogást alkalmazta. Ökölbe szorított kezét először maga felé, majd felfelé húzta. Bevált. Carlos kiköpte a cukorkadarabot. A társaságunk egyszerre lélegzett fel.
Carlos eszeveszetten kapkodta a levegőt egészen addig, míg a feje visszaváltozott az eredeti színére.
-Jövök neked eggyel -mondta lihegve Jamesnek.
-Semmiség -legyintett a bátyám, holott ő is nagyon jól tudta, hogy ez nem volt "semmiség".
Túl voltunk a nagyobbik problémán, jöhetett a kisebb, mégis ugyan olyan fájdalmas eset.
Félve Kendallre néztem. Leszegett fejjel állt és kezét ökölbe szorította.
-Kendall, nagyon sajnálom -kezdte el Petra...
-Ezt nem gondoltam volna rólad -nézett fel lassan a szőkés-barna srác. Férfi ide vagy oda, egy könnycseppet láttam megjelenni a szemében. Halkan beszélt ugyan, de volt a hangjában valami félelmet keltő.
-De nem tudtunk mit csinálni. Szeretjük egymást! -folytatta Carlos és megfogta Petra kezét.
-Vedd le róla a mocskos kezed! -szűrte ki a fogai között Kendall.
-Haver nyugi -lépett oda Kendallhoz Logan.
Legjobb barátja lassan ráemelte tekintetét. Sokáig fürkészte Logan arcán. Azt kívántam, bárcsak tudtam volna mi járt a fejében.
-Ti miért nem vagytok meglepődve? -sziszegte. A kérdés jogos volt, hiszen mi ketten Jamessel ellentétben, cseppet sem voltunk meglepődve, mert mindenről tudtunk.
-Mi csak...-kerestem valami magyarázatot.
-Mindenről tudtatok, és nem mondtátok meg nekem -hangja fájdalmasan csengett.
-Sajnálom. Nem tehettük ezt Carlosékkal -tette a kezét Kendall vállára Logan.
-És akkor velem miért tettétek?
Erre sajnos egyikünk sem tudott választ adni. Pár pillanat némaság után Kendall felrohant a lépcsőn, egyenesen a szobájába és hangosan bevágta az ajtót.
Logan indult volna utána, de visszahúztam.
-Inkább én.
Mire válaszolni tudott volna én már a lépcső közepén jártam. Bekopogtam, majd benyitottam Kendall szobájába. Láttam, hogy a mindig vidám Kendall szomorúan fúrta bele a fejét párnái közé.
Leültem az ágya szélére.
-Kendall sajnálom, hogy nem mondtuk el. Nem is tudom mit mondhatnék.-torkom elszorult. -Tudom milyen érzés -tettem hozzá halkan.
Felemelte a fejét és gyönyörű zöld tekintetét rám emelte. A szeme körüli pirosság azt mutatta, hogy sírt. Nehezemre esett ránézni, egyrészt azért, mert eszméletlenül sajnáltam, másrészt pedig azért, mert bennem is feltörtek az emlékek.  Egy ilyen kedves és tökéletes srácot nem lehet így összetörni.
Nem szólt semmit, csak egy hirtelen mozdulattal átölelt és a fejét az enyémnek támasztotta.
-Fáj...-motyogta talán inkább magának.
Tévedtem. Ő nem olyan mint én voltam. Ő sokkal rosszabb volt, neki jobban fájhatott mint nekem valaha is.
Olyanok voltunk, mint egy anyuka aki épp a kisfiát, nyugtatja miután az elesett az első pótkerekek nélkül tett biciklis útján.
-Van kedved sétálni? -kérdeztem tőle óvatosan.
Gyorsan megrázta a fejét.
-Inkább alszok egyet.
Már el is engedett és visszadőlt az ágyába. A takarót egészen a nyakáig felhúzta, mintha az a vászon megvédhetné minden rossztól. Aprót mosolyogtam, majd az ajtó felé indultam.
-Aludj jól! -mondtam halkan és magára hagytam.
Mire leértem, csak Logan-t találtam a nappaliban.
-Többiek? -ültem le mellé.
-Carlos és Petra felmentek, James pedig még mindig a konyhában.
Mélyet sóhajtottam és a fejemet a vállának döntöttem.
-Tényleg el kellett volna mondanunk -mondtam halkan.
-Nem feltétlenül. Mi csak véletlenül láttuk meg -ellenkezett.
-Te nem láttad, hogy néz ki most Kendall. Fogalmad sincs milyen érzés.
-Az lehet, de akkor sem értem, hogy miért kell ekkora hisztit csapni emiatt. Majd talál másik csajt.
Hitetlenül felnéztem rá. Ez nem az a Logan volt akibe én beleszerettem.
-Érzéketlen tuskó -álltam fel hirtelen.
A konyha felé igyekeztem, de még hallottam, hogy Logan utánam kiabál.
-Nem úgy gondoltam!
Berontottam a konyhába és megálltam a még mindig lefagyott James előtt.
-Eljössz velem sétálni? -kérdeztem.
Nem szólt semmit, csak bólintott egyet.
Kiléptünk a ház ajtaján.
-Hova megyünk? -nézett rám James.
-Mindegy, csak messze ettől a háztól -mondtam és megindultam az egyik irányba.
-Hé, ideges vagy? -futott utánam.
-Igen, egy kicsit, de mindegy. Beszéljünk másról.
-Értettem -szalutált. -Tudod min gondolkozom mostanában?
-Várj, te olyat is szoktál? -döbbentem le.
-Há' mér' nem úgy nézek ki? -kinyújtotta a nyelvét és kancsalított.
-De persze, hogy úgy -boxoltam bele a vállába.
-Szóval, tesók vagyunk. Miért nem ugyan az a vezetéknevünk?
A kérdése egyszerre ledöbbentett és elgondolkoztatott.
-Hm...fogalmam sincs. Majd megkérdezem anyut -mosolyogtam rá.

Már vagy másfél órája sétálgattunk, és kezdett besötétedni. Sikerült megállapítanom, hogy James nem normális! Minden velünk szemben jövő embert kielemezett és ha a helyzet úgy kívánta, ezt meg is mondta nekik. Épp azt mesélte, hogy' esett el a biciklijével, amikor megcsörrent a telefonja.
-Hello Carlos -köszönt. -Aha sétálunk...Nem....Mivan?!-miközben beszélt, mereven maga elé bámult. -Hova? ...Jó mindjárt ott vagyunk -hirtelen lerakta.
-Baj van?
-Aha, majd elmesélem. Hívok egy taxit -ujja gyorsan mozogtak az érintőképernyőn.
-De hova megyünk? -kérdezősködtem.
-A kórházba...

6. , 7. és 8. díj+ Verseny!

Álohááá! Hihetetlen, hogy 3 díjat is ajándékoztatok nekem nemrég. Hihetetlenek vagytok!
UI.: Nézzétek el nekem, hogy csak most rakom ki őket, de eddig nem volt hozzá lélekjelenlétem :)
UI2.: Hamarosan hozom a következő fejezetet!

A 6. díjat köszönöm Vivyy B.-nek és  Strawberry-nek!

Szabályok:

1., Írj magadról 11 dolgot!
2., Válaszolt 11 kérdésre!
3., Írj 11 kérdést!
4., Küldd tovább 11 blognak!

1.,  Kaptam már egy-két igazolatlant a reggeli késéseimért. :)
2., Nem értem mi ez a nagy One Direction mánia.  Mármint jól néznek ki meg minden, de már egy kisit idegesít, hogy mindenki őket isteníti.
3., Mindig nehezemre esik összeszedni 11 dolgot magamról.
4., Habár szeretek énekelni, szörnyű hangom van. :)
5., Nemrég fogadtam az egyik barátnőmmel és én vesztettem...
6., Át Gangnam Style-oztam a zebrán. :D
7., Bírom amikor az emberek megkérdezik a 4 éves kisgyerekeket, hogy "mik akarnak lenni?".
8., A kedvenc fagyim a vérnarancsos.
9., Miközben ezt írom, festem a körmöm.
10., Utálom a sablonkérdéseket.
11., Minden ami Macklemore! :)

2.,
1., Hány éves vagy? 100 meg 1 :)
2., Melyik szereplőddel tudsz leginkább azonosulni, és miért? Anna, mert magamról mintáztam.
3., Ha lehetne egy kívánságod, mi lenne az? Hogy tökéletesen tudjak angolul.
4., Superman vs. Batman? Keep Calm and Love Batman! :)
5., Mi a fontos a ruhaválasztásnál? Hogy minél divatosabb legyen, vagy hogy tükrözze az egyéniséged? Hogy tükrözze az egyéniségem.
6., Miért pont a BTR akikről blogolsz? Mert a BTR a kedvenc bandám.
7., Mit csinálsz, ha ideges vagy? Tördelem az ujjaimat.
8., Ki a kedvenc énekesed, énekesnőd, bandád? Kedvenc énekesem nincs, énekesnő: Taylor Swift vagy Selena Gomez, banda: BTR.
9., Ha egy napra egy tárgy bőrébe bújhatnál, melyiket választanád? Hmm...Logan Henderson pólója :D
10., Van háziállatod? Ha igen, milyen állat? Nincs.
11., Babonás vagy? Igen, de nem olyan komoly.

3.,  Bocs ezt most kihagyom :)

4., Riley Anne
     ~Cherry~
    hüse vivien rusher

7. díjért óriási köszönet ~Cherry~ -nek! 

Kérdések:

1., Hány blogot követsz? 17
2., Melyik a kedvenc együttesed? BTR, R5, TW, de néha hallgatok 1D-t is.
3., Kit öleltél meg utoljára? Az egyik barátnőmet.
4., Színész vagy énekes lennél inkább? Mivel szörnyű a hangom, színész.
5., Cseresznye vagy meggy? Ez egyértelmű: cseresznye!
6., Milyen színű póló van most rajtad?

Végül a 8. díj, amit Mária Hári ajándékozott nekem.

Kérdések: 

1., Miért indítottál blogot? A fejemben volt egy történet, gondoltam leírom.

2., Mit szeretnél elérni az éltben? A plafont :)

3., Ha egy dolgot kívánhatnál, mi lenne az? Hogy tökéletesen tudjak angolul.

4., Ha újrakezdhetnél egy olyan napot, ami rossz volt, hogy kijavítsd, megtennéd? Talán.

5., Indulnál szépségversenyen? Nem.

6., Ha gazdag lennél, adományoznál? Mindenképp.

7., Jellemezd magad három szóval! Türelmetlen, őrült, szókimondó

8., Szoktál sorozatot nézni? Nem, inkább filmeket nézek.

9., Kedvenc színész/színésznő? Színész: Andrew Garfield Színésznő: Anne Hathaway, Alice Englert

10., Kedvenc banda? BTR

11., Kedvenc zeneszám? Jelenleg a Can't Hold Us :)


Még valami... Jelentkeztem  ~Cherry~ versenyére! :)

29. rész Camping

29. rész Camping

Sziasztoook!  Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon-nagyon jól esnek a kommentek amit írtok és köszönöm, hogy olvassátok a blogot.
Jó olvasást! :)

Otthon teljes őrültekháza fogadott minket. Kendall hol a hűtőben keresgélt, hol pedig egy sporttáskába pakolt valamilyen kaját. Carlos egy vécépumpával üldözte Jamest, aki pedig vécépapírt vagy micsodát dobált mindenfelé. A tévéből valami idióta popzene szólt, Petra pedig üvöltözve énekelt. És mi Logannal ledöbbenve álltunk az ajtóban.
-Hééé! -kiáltotta el magát Logan, mire mindenki elcsendesedett. -Mi van itt?
-Káosz -válaszolt egyszerűen Kendall (a hűtőből).
-Azt látom -bólintott.
James lerohant az emeletről és odajött hozzám. Lehajolt és suttogva megkérdezte:
-Na, megvan a cucc?
-Megvan, csak óvatosnak kell lennünk, hogy nehogy észrevegyenek a zsaruk  -mondtam ugyanolyan hangnemben   komolyan, de végére elröhögtem magam.
-Akkor pakoljuk! -rohant fel Petra.
Én is felmentem és összepakoltam, majd Logantól kértem egy hálózsákot.

Kendall egy gyönyörű tisztásra vitt minket. Legnagyobb meglepetésemre (és a többiekére) amikor kiszálltunk a kocsiból, Kendall és Carlos egy zöld lepedővel borították be az autót.
-Hé, ezen a hétvégén természetbarátok leszünk -magyarázott Carlos.
Furcsán, amolyan "ha nem szólsz hozzá normális maradsz" nézéssel néztünk rájuk és bólogatni kezdtünk.
-Najó! Állítsuk fel a sátrakat! -mondta James
Logan elővette a három sátrat és kicsomagolta őket.
-Várj, ez nem hercegnős? -nézegette Kendall furcsán.
-De igen -húzta ki magát büszkén Logan.
-Ragaszkodott hozzá -tettem hozzá unottan.
-Inkább, csak állítsuk fel -röhögött James.
A fiúk kiterítették a sátrakat. Félkör alakban az egyik kiterített vászon köré álltunk.
-Oké, tudja valaki, hogy ezt hogy kell felállítani? -nézett körbe Carlos.
-Mire való az internet? -tette fel a költői kérdést Logan.
Már elő is vette a telefonját, de Carlos abban a pillanatban el is vette tőle.
-Természetbarát!
Logan sóhajtott és leült a fűbe. Közben Kendall és James már nekiállt összeszerelni a leendő "házunkat".
Igazából könnyebben ment mint gondoltam, mert mint utólag kiderült James már sokszor sátorozott.
Tehát amikor már kész volt a sátor, jöhetett a próba. Kerestem egy botot és odaálltam a sátor elé. Elkezdtem böködni, és mivel az nem dőlt össze, teljesen Big Time Rush állónak tekintettem.
-Rakjunk tüzet, hamarosan besötétedik -állapította meg Carlos.
A tűzrakási feladat Loganre volt bízva, így mi leültünk a földre és elkezdtünk  beszélgetni. Kendall jó ötletnek tartotta elmesélni, azt a történetet, amikor egy srác betörte az orrát, mert Kendall rátüsszentett.
-Ja, és akkor megütött. De én ellenálltam volna, csak...-és csak mesélt és mesélt és mesélt...
A szemem sarkából láttam, hogy Logan két fadarabot dörzsöl össze és úgy akar tüzet gyújtani. Mikor már egy jó ideje próbálkozott ezzel és nem sikerült neki, elővett a zsebéből egy öngyújtót és azzal kezdte meggyújtani.
Ám ez sajnos Carlos is észrevette...
-Logan Henderson! Ezt nem hiszem el! Te vagy a legrosszabb sátorozó akit valaha is láttam! Add csak ide azt az öngyújtót! -nyújtotta ki a kezét.
Logan, mint aki a legsúlyosabb bűncselekményt követte el, odaadta neki a tűzgyújtóeszközt.
-De nézd, legalább  van tűz -nevetett.
-Ezt még visszakapod -mutogatott rá Carlos. Ha nem ismertem volna, azt hittem volna, hogy teljesen megőrült. Mondjuk, ez nem áll messze az igazságtól.
Carlos sértődötten elsétált és lehuppant egy farönkre.
-Hmm éhes vagyok -nézett rám Petra. Aha, szóval azt akarja, hogy én hozzak neki kaját.
Unottan felálltam és odasétáltam a kocsihoz (ami bokornak volt álcázva ) és kivettem a sporttáskát, amibe Kendall a kaját pakolta. Ledobtam a táskát Petra lába elé, mire kaptam egy hálálkodó pillantást.
-Kendall nem mondod komolyan, hogy csak gumicukrot pakoltál?! -nézett Petra döbbenten a fiúra, amikor kinyitotta.
-Miért, az baj?
Kész. Vége. Ezek tiszta hülyék. Petra megrázta a fejét, majd amolyan "ha nincs más ez is jó lesz" fejjel elkezdte majszolni a gumicukrot.
Még egy darabig beszélgettünk, aztán, hogy úgy mondjam, szabad foglalkozás volt. Petra és Kendall az erdőbe mentek sétálni, Carlos szerint ezen a helyen egy UFO szállt le, úgyhogy ő azt tanulmányozta és követte a "nyomokat" a fák közé, James pedig...ő elment valahova azt hiszem.
-Hát Csipkerózsika, ketten maradtunk, úgyhogy azt csinálunk, amit akarunk -hajolt oda hozzám Logan.
-Nem, mert itt van Csipkerózsika bátyja is, Csipkehapsika -ült le Logan mellé James. Ááá akkor mégsem volt olyan messze.
-És ez miben akadályoz engem? -vigyorgott Logie kihívóan.
-Jobb, ha sok mindenben -vágott vissza James.

Hamarosan, Kendall és Petra visszatértek a sétájukról, sőt még Carlos is visszatalált újdonsült barátjával, egy katicával. Leültünk a tűz köré lerakott farönkökre.
-Nem játszunk valamit? -kérdeztem.
-Deee! -pattogott Carlos és a többiek is hevesen bólogattak.
Elkezdtük törni a fejünket valami jó kis játékon. Talán 2 perce ülhettünk így, amikor valami nedves esett a homlokomra. Pár másodperccel utána, pedig a kezemre csöppent. Esik. Valószínűleg ez nem csak nekem tűnt fel, mert James és Logan is az ég felé tekintgetett.
-Ugye nem esik? -tűnt fel Petrának is.
-Ugyan már, ez csak pár csepp! Cukorból vagyok? -nézett körbe Kendall.
Mintha ez valamilyen végszó lett volna, az eső zuhogni kezdett. Minden előzetes szélfúvás, vagy villámlás nélkül.
-Najó, most menjünk be a sátrakba -gondolta meg magát Kendall.
És hát persze, hogy mind egy sátorba tömörültünk be. Méghozzá a miénkbe.
Tehát egymás hegyén-hátán ültünk/feküdtünk a 2 személyes sátorban és vártuk, hogy elálljon az eső. De csak vártunk és vártunk, viszont a zivatar nem hagyott alább.
Egyszer csak szabályos kopogást hallottunk a sarokból. Majd, a fejünk fölül is.
-Logan...-néztem rá.
-Ahj, tudom -sóhajtott. -Elfelejtettük megnézni, hogy vízálló-e.
Bezsebeltünk egy-két rossz álló pillantást. Mire bármit reagálhattunk volna az eső már belülről fojt a sátor oldalán. És ha még ez nem lett volna elég, a szél is elkezdett fújni.
-Menjünk haza -nyavajgott Carlos.
Nem tudtunk mást tenni, beleegyeztünk.
A zuhogó esőben gyorsan összegyömöszöltük a sátrakat és bedobtuk a kocsi csomagtartójába. Majd a ruháinkat tartalmazó táskákat és végül mi is beszálltunk az autóba.
Véget ért a nagy sátorozás...

28. fejezet More than a memory

28. fejezet More than a memory

Hellooo! Tádáám, itt van a 28. fejezet! Vasárnapi nagy unalmamban megírtam. Éééés köszönöm a 14 feliratkozót és a 8000 megtekintést! Különösebb mondanivalóm nincs, úgyhogy:
Jó olvasást! :)

Basszus még mindig szeretem! Felugrottam az ágyról és kirohantam a szobámból. A szememet könnyek borították el és ezek csak akadályoztak abban, hogy megtaláljam a szobát amit keresek. De végül sikerrel jártam és szó szerint berontottam a helyiségbe. Szerencsére Logan ott volt és épp kipakolt a bőröndjéből. 

Érkezésemre felkapta a fejét és felegyenesedett. Odarohantam hozzá és megcsókoltam. Ebben a csókban benne volt minden. Minden, amit két hónapig titkoltam. 

Logan az egyik kezével beletúrt a hajamba, a másikkal pedig a derekamnál fogott.

-Sajnálom -motyogtam, amikor ajkaink elváltak. 

-De hát mit? -nevetett halkan. -Inkább nekem kéne sajnál....

Nem tudta befejezni a mondatát, mert a számat újra az övére tapasztottam. 

-Mindent! Az elmúlt két hónapot, a sok fájdalmat amit neked okoztam. Sajnálom -ismételtem el újra.

Válaszul magához szorított, és szerintem ezzel azt akarta mondani, hogy megbocsájt. 

Ledőltünk az ágyra, Logan pedig a mellkasára húzott. Olyan jó volt újra magam mellett érezni és beszívni az illatát. Legszívesebben ott maradtam volna örökre.
-Tényleg Kendallnek panaszkodtál? -kérdeztem.
-Aha. Volt, hogy órákon át hallgatta a beszédemet, mondjuk egyszer be is aludt -mondta szórakozottan.
Halkan felnevettem.
-Logan.
-Hm? -nézett le rám.
-Szeretlek -mondtam mosolyogva.
-Én is, mindennél jobban -mondta és megcsókolt. -De utánad tudod mit szeretek legjobban? Aludni, és baromi fáradt vagyok.
-Most, hogy jobban belegondolok, én is -nevettem el magam.
Nehezen, de sikerült feltápászkodnom és eljutottam a fürdőig. Mire végeztem a fürdéssel, olyan voltam mint egy élőhalott. Kivánszorogtam a fürdőből és beestem Logan mellé.

Logan horkolására ébredni kettős értés volt. Örültem, mert legalább ott van mellettem, viszont felébresztett. És az alvás szent. Óvatosan felkeltettem. A szemét dörzsölve felült az ágyban, megnézte hogy hányóra és kérdőn rám nézett.
-Nincs még egy kicsit korán?
-Te keltettél -mosolyogtam rá.
Megrázta a fejét és kimászott az ágyból.
-Még korán van ahhoz, hogy gondolkodjak.
-Szeretnéd, hogy erre mondjak valamit vagy inkább ne? -kérdeztem, mire nevetve megrázta a fejét.
Logan után nem sokkal én is felkeltem. Megmosakodtam és felvettem valami rendes ruhát.
-Nem megyünk le? -kérdeztem az ágyon fekvő Logantól.
-Áh, muszáj?
Megfogta a kezem és lehúzott maga mellé. Fölém hajolt és megcsókolt.
-Még csak pár órája vagyunk együtt -mondtam.
-Nem igaz! Sosem szakítottunk -vágott vissza.
Nevetve kibújtam alóla és az ajtóhoz futottam. Felkelt és jött utánam.
Kimentem a folyosóra, majd a konyhába ő pedig követett, mint egy mágnest. Hah, pont ezt akartam.
-Reggelt! -köszönt Kendall amikor meglátott. -Éppen kávét főzök ne... -meglátta Logan-t, ahogy a kezemet fogja és elmosolyodott. -Végre! Azt hittem más sosem veszed észre hogy szereted.
-Igen kérek kávét -mondtam, mintha észre sem vettem volna a megjegyzését.
Leültem az asztalhoz és vártam a reggeli ébresztőm. Kendall lerakott elém egy löttyöt, ami közelebb állt a vízhez mint a kávéhoz. Mindegy alapon valahogy sikerült meginnom.
A többiek is lassan-lassan felébredtek és levonszolták magukat a konyhába. Legutoljára James támolygott le. Mikor meglátott minket mosolygós arca megváltozott. Meglepődött, nem kicsit. Már vártam, hogy üvölteni fog vagy toporzékolni, de nem.
-Francba! Te győztél Kendall -nézett mérgesen Kendallra.
Odament azt említetthez és adott neki 5 dolcsit. Kendizzle boldogan elrakta, mintha azon múlna hogy életben marad-e.
-Mivan? Ti fogadtatok ránk? -nevetett Logan.
-Aha. Én arra fogadtam, hogy este jöttök össze.
-Oké ezen fel kéne háborodnom, de jelenleg jobban érdekel, hogy mi lesz este -néztem rájuk.
-Ja persze -csapott a homlokára Petra. -Megyünk sátorozni.
-Sátorozni? Ki volt az az észlény aki ezt kitalálta?
Kissé  megbántva, de Carlos felemelte a kezét. Hát persze ki más.
-Várj, a sátorozáshoz nem kéne sátor is? Ha jól tudom nekünk nincs -gondolkozott Logan.
-Aha nincs is.
-Oké, akkor meg is van a mai program. Anna, Logan ti elmentek és vesztek 3 sátrat. Kettesével leszünk a sátrakban. Kendall, James ti pakoltok kaját. Carlos te foglald el magad valamivel, én pedig útban leszek -osztotta ki a feladatokat Petra.
Hát, ő teljesítette a rá eső részét, hiszen leült a kanapéra és elkezdett tévézni. Mi pedig teljesítettük a feladatainkat.

-Ez miért nem jó? -nyavajgott Logan amikor  már a sokadik sátrat néztük.
-Azért Logan, mert az egyszemélyes -mondtam türelmesen.
-És minek nagyobb? Úgysem egymás mellett fogunk feküdni -vigyorgott kajánul.
-Aha, végül is Petrát és Kendallt még el tudom képzelni így, de Carlost és Jamest valahogy nem.
-És ha Petra Carlossal alszik?
-Akkor Kendall kiakad és biztos, hogy lebuknak. Inkább nézz még sátrat!- utasítottam.
Unottan elballagott a másik sorba. Pár perc múlva rohant is vissza.
-Úúú találtam egyet! Nézd meg, tök jó! -rángatott oda.
-Logan, ez rózsaszín...-mondtam amikor megláttam. -És hercegnős!
-De tök jóó! -ugrándozott.
-Ugye tudod, hogy ez sok mindent elárul? -húzódott mosolyra a szám.
-És ez?
Magához húzott és megcsókolt. Elfejtettem mindent ami körülöttünk volt, csak őt éreztem és....
-Khm... -jelzett nekünk egy anyuka aki a kisgyerekével volt.
Logan nem figyelt rá csak tovább csókolgatott, szegény anyuka meg már majdnem megfulladt. Egyre hangosabban köhögött, mire Logan a szemét fogtava elengedett.
-Ennek nem itt a helye -szólt ránk a mérges anyuci.
-Sajnálom hölgyem, hogy maga sosem volt boldog -vigyorgott Logan. -Plusz magának meg már úgyis mindegy.
Ez a lehető legnagyobb felháborodást váltotta ki a nőből. Elvágtatott és a kislányát pedig maga után rángatta.
-Akkor megvesszük? -fordult felém Logan.
-Ahj, meg, de rád fogom -sóhajtottam.
-Oké.
Mondanom sem kell, hogy az eladó csaj mennyire meglepődött amikor odavittük hozzá a 3 hercegnős sátrat. Pláne mikor felismerte Logan-t. Mindegy inkább gyorsan fizettünk és hazamentünk.

27. rész Trouble

27. rész Trouble

Sziasztok! Őszintén eddig nem nagyon foglalkoztam az új résszel, mert vagy tanultam, vagy csak szimplán nem volt kedvem írni. Remélem elnézitek nekem ezt a kis késést. 

Köszönöm a 7000 megtekintést! 

Jó olvasást! :)

-Anna, mondani szeretnék valamit...-mondta halkan Logan.

-Ajj nem ér rá holnap? Mi olyan fontos, hogy ne hagysz miatta aludni? -nyöszörögtem.

-Nem, nem ér rá holnap. Kérlek hallgass meg -suttogta.

Fáradtan a hátamra fordultam, majd felültem Logannal szemben. Néztem rá és vártam, hogy elkezdje, de ő csak bámult kifelé az ablakon. Már vagy két perce ültünk így mikor végre felém fordult. 

- Megígéred, hogy végighallgatsz? -kérdezte, mire aprót bólintottam.

-Oké. Nézd, életem legrosszabb döntése volt, hogy megcsókoltam Jane-t. Ha visszacsinálhatnám én esküszöm, hogy...

-De nem tudod meg nem történté tenni -vágtam közbe.

-Sajnos nem. Csak azt akarom, hogy tudd, őszintén megbántam és tudom, hogy ezt nem lehet megbocsájtani, de én még mindig szeretlek. Képtelen vagyok nélküled létezni.
-Logan, ha 2 hónapig bírtad nélkülem, akkor ezután is fogod.
-Bírtam, mert muszáj volt. Ezt mind Kendall bánta, mert neki nyavajogtam mindig -mosolygott inkább csak magában. -Nem tudod, mekkora volt bennem a kísértés, hogy megcsókoljalak, például tegnap is, vagy Miamiban. De eddig bírtam. Szeretlek-fejezte be.
Csendben ültünk, valószínűleg arra várt, hogy majd én reagálok valamit. De nem tettem, mert bennem is kavarogtak az érzések. Utáltam, mert beleszerettem. Újra.
Lassan felnéztem, egyenes Logan szemébe. Bátortalanul rám mosolygott, majd felsőtestével óvatosan felém dőlt. Nem voltunk egymástól távol, de most a távolság pár centire, majd milliméterre csökkent. Aztán már nem volt távolság köztünk. Logan az ajkait az enyémekre tapasztotta, követelőzően, mégis gyengéden. Nem gondolkoztam, azonnal visszacsókoltam. Éreztem, hogy Logan belemosolyog a csókunkba, majd lassan elhúzódott. És akkor esett le, hogy mit csináltam. Mit képzeltem? Hogy elmondja ezt a kis mondókát, én megbocsájtok és minden rendben lesz? Micsoda butaság! Semmi sem ilyen egyszerű.
-Logan, kérlek ne érts ezt félre. Én már nem úgy érzek irántad ahogy te irántam. Sajálom -mondtam, de éreztem, hogy a könnyek kezdenek felgyülemleni a szememben.
-De hát visszacsókoltál...
-Csak megszokásból -vágtam rá. -De maga a csók nem jelentett semmit.
-Nekem többet jelentett mint gondolnád -motyogta maga elé.
Legszívesebben újra megcsókoltam volna. De nem lehetett.
Lassan felállt és elindult az ajtó felé.
-Most hová mész?
-Azt hiszem, jobb lesz ha ma este a kanapén alszok -mondta halkan.
A hangjában volt valami a csalódottságon és a szomorúságon kívül is, amit nem tudtam felismerni.
Nem marasztaltam, mert nem akartam még jobban fájdítani a szívét. Miről beszélek? Hiszen az én szívem ugyanúgy fáj.
Visszadőltem az ágyra és hagytam, hogy a gondolataim álomba ringassanak.

Hajnalban kelni nem jó. Hajnalban kelni azzal a tudattal, hogy a fiú, aki a szívedhez a legközelebb áll miattad szomorú, még rosszabb.
Kigurultam az ágyból-szó szerint- és bementem a fürdőbe. Rendbe tettem magam-már amennyire ezt hajnalban lehet-, majd átmentem anyu szobájába. Mivel ő még aludt, felkeltettem, hiszen elköszönni csak kell.
-Anyu, hamarosan indul a gépünk -mondtam.
-Mi?! A fenébe elfelejtettem felkelni!
Egyszerre kiugrott az ágyból (de komolyan, hogy csinálják ezt a felnőttek?) és ment volna be a fürdőbe, viszont megfogtam a kezét és visszahúztam.
-Anya, nem kell minket kivinni. Majd megyünk taxival. Úgyis annyit taxiztunk az elmúlt időben -mosolyogtam.
-Ahj, biztos?
-Biztos, emiatt ne aggódj! Csak el akartam köszönni.
-Jó jó! -mondta és magához ölelt.
Egy darabig még így álldogáltunk, amikor végre elengedtem.
-Vigyázzatok magatokra jó? -mosolygott szomorúan Anyu.
-Vigyázunk -helyeseltem, amikor eszembe jutott valami. -Várj, te nem Új-Zélandon dolgozol?
-De igen, csak szabadságot vettem ki erre a pár napra, aztán megyek vissza. Tegnap pedig behívtak az itteni helyre -magyarázott.
-Aha értem -bólogattam.
Épp menni akartam kifelé amikor berontott a négy srác és Petra anyu szobájába. A fiúk ráugrottak (?) Anyura, akit hozzáteszem még csak egy napja ismernek.
-Viszlát Mrs. Stole!-üvöltötték.
-Mrs. Stole? -kérdezte Anyu furcsán.
-Amerikaiak -legyintettünk Petrával, mire Anya nevetve bólintott.
A fiúk is elbúcsúztak a maguk módján.
-Akkor talán mehetnénk is, mert le fogjuk késni a gépet -mondtam.
A srácok egyszerre néztek rám, majd szótlanul elmentek mellettem. Kérdőn néztem Petrára.
-Mit csináltam?
-Majd a gépen -rendezett le gyorsan Petra és követte őket.
Még utoljára elköszöntem anyutól és én is lementem.

Az út csendesen telt, a repülőn nem szólt senki sem hozzám, sem egymáshoz. Sőt, Carlos még akkor is csendben maradt amikor meglátott egy kajastandot.
Petra végül nem mondta el a gépen, hogy mi baja a srácoknak. Mindegy is, majd megtudom.
Az egész úton annyi beszéd volt amikor landolás után, Kendall taxit hívott számunkra.  Ott is csendben voltunk. Nem értem mi ütött beléjük. Hát jó, ha ők nem akkor majd én beszélek.
-És mit csinálunk ha hazaértünk? -kérdeztem úgy nagyjából mindenkitől.
Nem válaszolt senki. Ezt nem hiszem el! Mintha nem is léteznék. Még mielőtt bármit is mondhattam volna a taxi fékezett, majd lassan megállt. Ugyanolyan csendben ahogy jöttünk, kipakoltuk a cuccokat és bementünk. Egyenesen felcipeltem a bőröndjeimet a vendégszobába. Semmi kedvem nincs most Logannal egy szobába lenni.
Ahogy ledobtam a táskákat elterültem az ágyon. Pár perc múlva felültem és felmentem Twitterre. Elkezdtem visszakövetni embereket találomra. Furcsa, mióta szakítottunk Logannal és a rajongók is megtudták sokkal többen követnek.
Nézegettem a tweeteket, amikor megpillantottam egyet.
"Nem értem miért szakítottál Logannal. Biztos te is csak kihasználtad ahogy a többi barátnője. Te sem vagy több, mint azok a...."
Oké, ebből ennyi elég, ugyanis most következett a nyomdafestéket nem tűrő része.
Ezen a tweeten csak nevetni tudtam. Nem tudom miért de nevettem.
Egyszer csak kopogtak.
-Gyere! -kiáltottam.
Nyílt az ajtó és Carlos lépett be rajta.
-Szia! -ült le az ágy szélére.
Lecsuktam a laptopom tetejét és felé fordultam.
-Hello! Mi van, engedélyt adtak rá, hogy beszélj velem? -kérdeztem gúnyosan.
Nem pont erre a reakcióra számítottam, hiszen felnevetett, de utána újra komoly lett.
-Tudom, hogy ez neked is rossz, nem csak Logannak.
Aha, szóval Loganról fogunk beszélgetni, hát jó.
-Mi rossz mindkettőnknek?
-Tudod jól. Mind látjuk rajtad, hogy még szereted. Jó megcsókolt egy csajt, de legalább nem feküdt le vele.
-Hú Carlos köszi, most sokat segítettél.
-Jó jó, tudod hogy értettem.
-Én már nem szeretem Logan-t, csak egy jó barát. És...-Carlos közbevágott.
-Akkor mi volt az a csók...-ránézett az órájára. -...ma?
-Elmondta? -kérdeztem mire Carlos bólintott. -És ennek van valami köze ahhoz hogy nem szóltatok hozzám?
-Nem értünk titeket -mondta, majd az ajtó felé ment, de még visszanézett. -Ja, és mindennél jobban szeret téged.
Végleg becsukta az ajtót, én pedig hanyatt feküdtem az ágyon és a plafont bámultam.
Lehet, hogy tényleg megbánta? Lehet, hogy Carlosnak és a többieknek igazuk volt.
Hiányzik minden. Ahogy átölel, ahogy visszalép, hogy még egyszer megcsókoljon. Amikor olyan erősen ölel, mintha sosem akarna elengedni. Amikor együtt sétáltunk és együtt nevettünk.
Basszus, még mindig szeretem...

Verseny!

Hello! Jelentkeztem egy versenyre ezen a blogon----> Friendship and Love

26. rész- "The last moments"+ 5. díj

26. rész The last moments

Hellobelooo! Két dologról szeretnék beszélni. Az első dolog, hogy köszönöm a kommenteket nagyon sokat jelentenek nekem. A második pedig, hogy a blog megkapta az ötödik(!) díját amit köszönök Zsófi Bern-nek. A kérdésekre már válaszoltam az egyik előző bejegyzésben.
Mást  nem is nagyon tudok írni úgyhogy:
Jó olvasást! :)

Ui.: Köszönöm a 11 feliratkozót!
xoxo RusherForever

Reggel korán keltem, így Logan mint tiszteletbeli későn kelő még ott szuszogott mellettem. Halkan kinyitottam az ajtón, de a halkan kilépés már nem sikerült, ugyanis szó szerint átestem  James-en, és lefejeltem a korlátot.  

-Áuu! -kaptam a homlokomhoz -Mi a francot csinálsz itt? Fél nyolc van!
-Hát... körülbelül fél órája megébredtem, mert pisilnem kellett, de nem találtam a WC-t, így leültem ide és vártam, hogy felkelj. De felkeltél, úgyhogy örülnék, ha megmutatnád, hogy hol találom, mert már nem bírom sokáig -ugrált féllábon.
Megforgattam a szemem és elvezettem a  mellékhelyiségig. Miután ezt megtettem lementem a konyhába, ahol két cetlit is találtam. Az egyiket anyu hagyta az asztalon, a másikat pedig Petra. Először Petráét olvastam el.
"Szia! Elmentem anyuékhoz, hívj, ha kellek. Petra"
Aztán anyuét.
"Szia Drágám! Elmentem dolgozni. Anya"
Épp, hogy elolvastam, James rohant le a lépcsőn.
-Na, sikerült elvégezni a dolgod? -kérdeztem nevetve.
-Ühüm -bólintott.- Úú elmegyünk várost nézni? -ugrabugrált.
-El. Csak megvárjuk, míg a többiek is felkelnek.
-Ajj, de mire a többiek felkelnek, újra lemegy a nap. Keltsük fel őket -kérlelt.
-Kit kell felkelteni? -jött le Kendall.
-Téged már nem -vágta rá James.
-Carlos-t és Logan-t -tettem hozzá. -És utána megyünk várost nézni.
Ettől a mondattól hirtelen Kendall is belelkesült és majdhogynem ő lökdösött fel minket, hogy keltsük fel a két hétalvót.
-Akkor te mész Loganhez, én pedig Carloshoz -mondta James.
Bólintottam és beléptem a szobámba. Máris gondolkoztam valami durva ébresztési módon, de minden "gonosz" gondolatom elszállt amikor megláttam az édesen alvó Logan-t. Leültem az ágy szélére és ébresztgetni kezdtem. Mikor már egy ideje ébresztgettem, de nem reagált meguntam. Felálltam az ággyal szemben, nekifutottam és ráugrottam a fiúra. Ezzel végre sikert értem el, mert kinyitotta a fél szemét és nyöszörögni kezdett.
-Jó reggelt! -köszöntem neki. -Megyünk várost nézni.
-Igazán kelthettél volna szebb módon is.
-Mire gondolsz?
-Ha te azt tudnád...-nevetett kajánul.
-Hülye! -vágtam háton és felálltam.
Átöltöztem rendes ruhába, majd visszamentem a nappaliba. James és Kendall nagyon, Carlos már kevésbé lelkesen állt lent.
-Hogy keltett James? -kérdeztem Carlostól.
-Belenyomta a lábát a képembe -mondta fintorogva.
Nevetve megráztam a fejem.
-Hol van Petra? -nézett körbe Kendall.
-Elment a szüleihez -mosolyogtam, mikor valaki hátulról rám ugrott. -Logan! Szállj le rólam!
Mikor végre lekászálódott rólam, indulhattunk a várva várt városnézésre.

Mindent megmutattam a fiúknak. A budai várat, a Halászbástyát, a Hősök terét és még sok más nevezetességet. Élvezték, azt leszámítva, hogy már az első dolognál amit mutattam nekik elfáradtak.És persze az olyan apróságokat nem észrevéve, hogy James minden második lány telefonszámát elkérte, de mivel nem beszél magyarul elég nehezen tudta a csajjal közölni a szándékát. Logan puszta kíváncsiságból lefeküdt a földre és haldokló embert színlelt, mert arra volt kíváncsi, vajon segítenének-e neki. Carlos szobrokkal nézett farkasszemet, Kendall pedig nemes egyszerűséggel közölte, hogy: "Ő márpedig éhesen és fáradtan nem fog tovább sétálni", így ő leült a Hősök tere közepén és elkezdett enni, majd lefeküdt azzal a szándékkal, hogy aludni fog, de felrángattam és továbbvonszoltam. Mondanom sem kell, mennyire megnéztek minket.
Hullafáradtan estem be a házba, ellentétben a fiúkkal, akik épphogy mostanra ébredtek fel teljesen, és ők- hál' Isten- tele voltak energiával.  Ledőltem a kanapéra és őszintén bennem volt az a szándék, hogy pihenek egy picit, de ez négy fiú mellett nyilván nem lehetséges.
-Szerintetek melyik lányt hívjam fel először? -kérdezte James tanácstalanul.
-Amelyik még nem nézett hülyének és beszél angolul -röhögte ki Kendall a látványosan szenvedő tesómat.
James ezzel valószínűleg nem jutott előrébb, így ő elvonult és próbálta felidézni, hogy melyik telefonszámhoz milyen arc tartozik. Carlos épp kifosztotta a hűtőt, Logan pedig úgy helyezkedett a fotelban, hogy a feje lelógott és azzal szórakozott, hogy mennyire lesz vörös, ha beleszáll a vér. Kendall szintén ilyesmi elfoglaltságot talált magának, csakhogy ő éppen azt próbálgatta, hogy mennyi ideig bírja levegő nélkül. Ezzel nem is lett volna baj, mert legalább csendben van, de az első próbálkozása után megkérdezte, hogy: "Mennyi volt?", és mivel nekem- mint utólag kiderült- számolnom kellett volna a másodperceket, amit én nem tettem, Kendall teljesen besértődött és közölte, ha nem számolom a másodperceit soha többet nem szól hozzám. Ez meglehetősen gyerekes kijelentés, de muszáj volt belemennem, mert nem akartam még jobban magamra haragítani Kendall-t. Így hát néztem, ahol először vörös, majd lila, végül kék fejet vág. Ezektől az árnyalatváltozásoktól egy kicsit megijedtem.
-Kendall fújd ki a levegőt! -szóltam rá.
Többször is figyelmeztettem, de ő nem tágított attól a céljától, hogy megfullad. Mivel nem voltam hajlandó tovább nézni ahogy nagyjából megöli magát, odafordultam Logan felé. Ő még mindig ugyanazt a folyamatot csinálta mint amit először elkezdett, vagyis, hogy megvizsgálja, hogy mennyi vér fér a fejébe. Nem tudom milyen régóta szórakozott ezzel, de az ő feje ugyanolyan lilás-pirosas árnyalatot vett fel mint Kendallé. Mikor meglátta, hogy nézem feltápászkodott és elindult felém. Ez a folyamat úgy nézett ki, hogy minden tárgynak (értsd: minden!) ami az útjába került nekiment. Feltételeztem, hogy szédült. Majd feladta és elterült a földön.
-Hülyékkel vagyok körülvéve -morogtam magam elé.
Kimentem a konyhába, ahol Carlos meggyötört arcával találtam szemben magam.
-Mi a baj? -kérdeztem arca láttán.
Nem szólt semmit csak maga elé mutatott, ahol két zacskó cukor volt kirakva. Még mindig nem értettem ezért feltettem neki ugyanazt a kérdést még egyszer.
-Nem tudok dönteni a kettő között -suttogta, majd ráborult az asztalra.
-Úgy érted, hogy...? -kérdeztem magyarázatot várva.
-Imádom ezt itt- mutatott egy Skittles-es zacskóra- de Logan azt mondta, hogy ez- itt egy másik, számomra ismeretlen zacskóra mutatott- sokkal finomabb.
-Ma front van?! -kérdeztem és ezt költői kérdésnek szántam.
Carlos tényleg nagyon szenvedhetett, mert már a fejét verte az asztalba, így segítettem eldönteni a "nagy" dilemmát.
-Edd meg először a Skittles-t és utána a másikat. Vagy egyszerre, teljesen mindegy.
Erre felkapta a fejét és a szeme megtelt reménnyel. Ebből tudtam, hogy sikerült segítenem neki. Legalább valami jót is tettem.
-Köszönöm! -mosolygott Carlos.
Ekkor, mintha ez lett volna a végszava, James botorkált le a lépcsőn. Kezében egy A4-es méretű papírt fogott és azt nézegette.
-Az mi? -mentem oda érdeklődve.
Rápillantottam a papírra, ami leginkább egy leltárra hasonlított. Sőt az is volt. Lányok nevei, kora, lakcíme, telefonszáma és kinézete volt beleírva.
-Tehát...-kezdte James- 14 lány van, ebből 7 beszél folyékonyan angolul, ebből a 7-ből 5-nek megfelelő a kora. Az öt közül 3-mal randiznék is. Nos, három lány maradt -jelentette ki végül.
Hitetlenül néztem rá és megkérdeztem:
-Nem mondod komolyan, hogy ezt csináltad eddig?
-De igen, viszont megérte, mert így sokkal áttekinthetőbb.
Egy "hülye vagy" kijelentéssel ráhagytam, majd bementem a szobámba, és csak reménykedni tudtam benne, hogy ott védve leszek a hülyeségük ellen.
Mikor felértem becsuktam, sőt még be is zártam az ajtót magam után. Lesöpörtem Logan cuccait (leginkább sapkák, de tényleg, nem is tudom, hogy hozott-e egyátalán kettőnél több ruhát) és leültem az ágyra. Találomra kinyitottam egy könyvet és olvasni kezdtem.

Nem sokkal később egy hangos kiáltást hallottam, majd egy másodperc múlva egy hangos csattanást az ajtóm másik oldalán. Az illető száját-aki be akarta törni az ajtómat-egy szép káromkodás hagyta el. A hangjából nagyjából úgy ítéltem, hogy Kendall.  Unottan odasétáltam és kinyitottam az ajtót. Persze, hogy Kendall volt, ki más.
-Kíváncsi vagyok rá? -kérdeztem.
-Persze. Csak szólni akartam, hogy mennünk kéne koncertre.
-Úgy, hogy betöröd az ajtómat?
-Be akartam rohanni rajta, nem betörni, de arra nem gondoltam, hogy bezárod -"magyarázta" meg.
Erre inkább nem mondtam semmit és készültem volna visszamenni, amikor eszembe jutott valami.
-Kendall én nem megyek koncertre.
-Mi? Miért?
-Nem tudom. Inkább itthon maradok és megnézek egy-két filmet -rántottam meg a vállam.
-Egyedül? -úgy nézett rám minha UFO lennék.
-Majd elrabolom Petrát a szüleitől.
-Hát jó, te tudod. Akkor feleslegesen szereztem magamnak egy púpot -mutatott a fejére.
Nevetve visszamentem a szobába, de ezúttal nem zártam be, hátha a másik három jómadárnak is a Kendalléhoz hasonló akciókhoz lenne kedve. Tárcsáztam Petra számát.
-Köszönöm! -hálálkodott mikor  felvette. -Így legalább pár perc erejéig nem csesztetnek. Amúgy hello.
-Szia -nevettem fel. -Ennyire eleged van a szüleidből?
-Uhh, fogalmad sincs. Miért hívtál?
-Ja, csak azért, mert arra gondoltam filmezhetnénk egyet, de mivel hallom, hogy minden időt a szüleiddel szeretnél tölteni...-tartottam vissza a nevetésem.
-Köszi köszi köszi kösziiii! -visított.- Pár perc és ott vagyok.
Nevetve megszakítottam a vonalat, majd átmentem a konyhába, csináltam popcorn-t és töltöttem üdítőt. Mire beesett Petra mindennel kész voltam és már a filmet is kiválasztottam. Petra levágódott mellém.
-Életem legrosszabb napja volt -jelentette ki.  -Az melyik film? -pillantott rá a borítóra.
-Nagyfiúk 2.
-Úú az jó! -lelkesedett és már be is tette a filmet.
Az első 20 percben még nagyjából odafigyeltem a filmre, de mivel már láttam, ezért nem tudott lekötni annyira. Így hát elfeküdtem a kanapén és hallgattam, ahogy Petra a vígjátékon röhög. Körülbelül a film közepén megjött anyu, aki egy köszönéssel lerendezett minket és felment aludni. Feltételezem fárasztó napja volt. Akaratom ellenére is elnyomott az álom.

Az zavart fel életem legszebb álmából, hogy a fiúk hangos veszekedés közepette berontanak a lakásba. Carlos Logannal, majd utána Kendall veszekedett. James olykor-olykor közbeszólt, és Kendall amikor szóhoz tudott jutni visszavágott valamit nekik. Kómás fejjel mindössze ennyit tudtam felfogni.
Logan lehuppant mellém.
-Mi a vita tárgya? -kérdeztem rekedten.
-Az egész ott kezdődött, hogy én vezettem és út közben Carlos meglátott egy mókust. Ő nyilván azonnal meg akart állni, hogy megsimogassa, de megmondtam neki, hogy valószínűleg ezt nem fogja engedni az a szegény állat. Erre besértődött és velem veszekedik azóta. Aztán Kendall besokallt és ráüvöltött Carlosra. James persze megvédte legjobb barátját. Nagyjából ennyi. Várj! Felkeltettünk?
-Aha, de nem baj. Ha itt aludtam volna el valószínűleg holnap fel sem tudnék kelni -mondtam és feltápászkodtam. -Mikor indul a gépünk?
-Reggel négykor, úgyhogy még van három órád aludni.
-Oké akkor szia -köszöntem csak neki mivel a fiúk még mindig veszekedtek, Petra pedig épp szétszedni próbálta őket.
-Én is megyek -követett.
Pont annyi energiám volt, hogy ruhástól bedőltem az ágyba és szándékoztam volna aludni.
-Anna, mondani szeretnék valamit...-mondta halkan Logan.

25. rész Over again?

25. rész Over again?

Hellooo! Éééés itt az új rész! Nagyon sokat szenvedtem vele, nagyon sokszor írtam át egészen addig, míg számomra elfogadhatóvá vált. 
10 feliratkozóóó és 6000 megtekintés! elképesztőek vagytok, köszönöm!
Jó olvasást!

xoxo RusherForever

2 hónap. El sem hiszem, hogy már két hónapja turnézunk. London, Mexico, Rio De Janiero, Párizs és még sok más hely, ahol még sosem jártam. És már csak egy helyszín van hátra. Magyarország. Anya teljesen bezsongott és óránként hív hogy hol vagyunk már. Hozzáteszem, hogy még csak Amerikában.
-Henderson gyere már! Lekéssük a gépet -türelmetlenkedtem a szobánk ajtajában állva.
-Jól van na, csak nem találom a sapkámat. Várj, megvan! -jött ki elégedetten.
Vetettem rá egy "rosszab vagy mit egy nő" pillantást és kicipeltem a cuccaimat a kis nappaliba. A többiek már mind ott ácsorogtak és beszélgettek.
-Megjött a két hercegnő is -utalt ránk Carlos.
-Logan volt- közöltem vele és ezzel le is zártam a dolgot.
Lementünk a hallba, ahol James leadta a kulcsokat és mehettünk is. Kiléptünk a hotel ajtaján és az autókhoz sétáltunk. Benyomorítottuk a bőröndöket a csomagtartóba és beszálltunk a kocsikba. Az egyikbe Logan, James és Petra, a másikba pedig Carlos, Kendall és én ültünk be.
-Mi van veletek? -kérdezte hátrafordulva Kendall. (Csak mondom, hogy ő vezetett.)
-Velünk? -néztem rá értetlenül.
-Veled és Logannal. Úgy látszik elég jól elvagytok...-kezdte.
-Ja, meg az egész turné alatt egy szobába voltatok- fejezte be Kendall mondatát Carlos.
-Nincs semmit köztünk. Igen, jól elvagyunk barátilag! -hangsúlyoztam ki az utolsó szót. -És ki gondolta volna, hogy Miami-i szobafelosztás az egész turnéra szól?
-Ha te mondod...-vigyorogtak mindketten.

A München-Budapest távolság repülővel nem tűnik hosszú útnak, kivéve ha azt kell hallgatnod, hogy Logan egy idegen nővel vitatkozik a sajtról. Nem viccelek tényleg a sajtról.
Tehát mikor landolt a gép és kinyitották az ajtót én voltam az első aki lerohant a repülőről. Bevártam a csapat normális felét (Petra és valamennyire James). Míg mi beszélgettünk Carlos és Logan elintézték a csomagokat. Mikor visszaértek kimentünk és vártuk, hogy valaki értünk jöjjön.  Miután több mint háromnegyed órát ácsorogtunk, rá kellett jönnünk, hogy anya megfeledkezett egy kis apróságról. 6 emberről, akik hullafáradtan álldogáltak a  repülőtéren. Így hát kénytelenek voltunk megint taxizni.
Kendall hívott két taxit amik hamarosan meg is érkeztek. Két csapatra oszlottunk és a csomagjainkkal együtt bepréseltük magunkat a kocsiba.  Kaptunk egy sor morgolódást a sofőrtől a bőröndök miatt.
Az út viszonylag csendesen telt, azt leszámítva, hogy James ott pattogott mellettem egész úton, mert hogy ő "annyira nagyon izgatott" és "végre láthatja az anyukáját".
Mikor fékezett a taxi, kivettük az összes csomagunkat- volt egypár- és megvártuk míg a másik "csapat",, -vagyis Logan, Kendall és Petra- is lerendezik a sofőrt.
Valahogy elvonszoltuk magunkat az ajtóig, majd beléptünk.
-Szia anyaaa!- ordítottam el magam.
Anya, mint valami malac, visítva rohant be hozzánk- útközben ledobta magáról a kötényét- és elkezdte szorongatni a megszeppent James-t.
-Khm...-köhintettem, jelezve, hogy van egy másik gyereke is.
-Jaaaj perszee! -kapott a fejéhez és engem is megölelgetett, majd sorra a többieket, aztán Loganhez ért.
-Ó, te vagy Logan? Milyen jóképű fiatalember vagy. Nem csodálom, hogy Anna téged választott. Jut eszembe, mi van veletek? -vigyorgott anyu, de számomra jobban hasonlított egy hiperaktív...valamire.
-Öhm...anya mi már nem....-kezdtem lehajtott fejjel.
-...Mi már nem járunk -fejezte be helyettem Logan.
-Oh, sajnálom -lombozódott le anya egy pillanatra, de ez nem tartott sokáig- Hogy vagy James? Minden rendben veled? Mekkorát nőttél! Van barátnőd? -zúdította a kérdésáradatot Jamesre, de még mielőtt ő reagálhatott volna rá, anya megtette. -Nem baj, majd lesz. Főztem vacsorát, gyertek enni.
Így hát anya utasítására -a bőröndöket az ajtó előtt szétdobálva hagytuk- mentünk enni.
-És meddig maradtok? -kérdezte anya, miközben valami húst szúrt fel a villájára.
-Hát...holnap este lesz a koncert és azután indulunk vissza LA-be.
-És hol fogunk aludni?- kérdezte Carlos.
-Majd nálunk. -jelentette ki anya.
-Öhm...nem akarok ünneprontó lenni, de nálunk szerintem nincs annyi hely -mondtam.
-Miért ne? Hozzád megy egy ember, neked úgyis kétszemélyes az ágyad. Vannak felfújható matracaink és valaki majd a kanapén alszik. Petra, te hol alszol? -fordult anya Petra felé.
-Anyáék csak úgy tudják, hogy holnap jövünk, úgyhogy én is igénybe veszek egy matracot.
-Nem, te velem fogsz aludni -közöltem, mire a többiek elkezdték rázni a fejüket.
-Sajnálom, attól, hogy ez a turné utolsó állomása, attól még érvényes a szobafelosztás. Vagyis Logan fog veled aludni -nevetett Kendall.
-Hát jó -sóhajtottam egy filmbe illőt, habár egyátalán nem bántam.

Mikor végezünk a vacsorával a mosogatás rám maradt
-Segítek -ajánlkozott Carlos.
-Oké -rántottam  meg a vállam.
A "közös" mosogatás abból állt, hogy én mosogattam Carlos pedig  ült és beszélgetett velem.
-Szóval Logannal alszol -állapította meg.
-Igen.
-Nem bocsájtasz meg neki?- kérdezte hirtelen.
-Carlos -fordultam felé- eljátszotta az esélyét.
-Mindenkinek jár egy második esély-érvelt. -Látom rajtad, hogy szereted és ő is téged.
-Lehet, hogy ő még szeret engem, de nekem már csak barát -hazudtam egy elég nagyot.
-Nem hiszek neked -mondta és otthagyott.
Mikor befejeztem a mosogatást, felmentem a szobámba. Logan háttal ült nekem és a laptopjával babrált. Gondoltam egyet, odalopóztam mögé és lekaptam a fejéről a sapkáját.
-Hé! -állt fel rögtön és elkezdett kergetni.
Egy darabig kergetőztünk amikor sikerült elkapnia. Ledobott az ágyra és elkezdett csikizni.
-Henderson! Eléég! -visítottam.
-Ez a bosszú a sapkámért.
-Kérleeek! -vettem könyörgőre.
Megszánt és nevetve ledőlt mellém az ágyra. Kaptam az alkalmon és ahol csak értem elkezdtem püfölni egy párnával. Ő is ugyanezt kezdte csinálni, csak az ő ütései valamivel erősebbek voltak.
-Ha velem akarsz birkózni egy kicsit még gyúrnod kell -mosolygott, miközben fölém kerekedett.
-Ha-ha nagyon vicces -motyogtam sértődötten. Logan pár centivel közelebb jött.
-De tudod mit? Legközelebb hagylak nyerni -suttogta. Lehelete csiklandozta az arcom.
-Honnan tudod, hogy lesz legközelebb?
-Tudom -mosolygott. Ajajj, gödröcskék. 
Pár pillanatig néztük egymást. Pontosabban ő nézett engem én pedig próbáltam visszatalálni magamhoz ugyanis elvesztem a szemeiben. Aztán a néhány milliméterre lévő arca eltávolodott, kezei elengedték a csuklómat, ő pedig visszahuppant mellém. Újra rendesen vettem a levegőt és a szívem sem akar kitörni a közelségétől a mellkasomon.

3. és 4. díj!! :)

Sziasztok! A blog megkapta a 3. és a 4. díját is! Nagyon hálás vagyok értük, hisz ezekből (is) látszik, hogy tetszik amit csinálok. :)

A 3. díjat Summersmile♥-nak köszönhetem.

Szabályok:

1., Írj magadról 11 dolgot!
2., Válaszolt 11 kérdésre!
3., Írj 11 kérdést!
4., Küldd tovább 11 blognak!

1.,
-Szinte már betegesen várom a nyarat :)
-Amikor csak tudom felidegesítem a fizikatanárt
-A kedvenc tantárgyam az angol
-Imádok vásárolni
-Csokifüggő vagyok
-Egyszer az egyik fejezetet matekon írtam meg mert akkor jött az ihlet, pech, hogy a tanárnak feltűnt, hogy valami jobban leköt a mateknál és beszereztem egy egyest :(
-Imádom a magas szárú tornacipőket csakúgy, mint Kendall :)
-Szeretemazolvasóimat!
-Az alvás a hobbim
-Zavar, ha valaki sokat köhög, nem tudom miért! Furi vagyok! :D
-Vega vagyok (márminthogy vegetáriánus nem Vega, mint Alexa Vega :DD)

2.,
1. Mi inspirált az írásra?
   Sok-sok gondolat volt a fejemben és ki szerettem volna adni ezeket.
2. Milyen témában szeretsz olvasni?
    Mindegyikben.
3., Sűrűn jársz moziba?
     Igen, a barátaimmal.
4., Mivel szeretnél felnőtt korodban foglalkozni?
     Huh, fogalmam sincs, de még van időm.
5., Mi volt a legfurcsább álmod?
     Egy álomcsapdában hintáztam.
6., Melyik országban élnél legszívesebben?
     Amerika, azon belül Los Angeles
7., Mitől félsz?
     A jövőtől...
8., Szeretsz utazni?
    Igen, bár repülni nem szeretlek, de autózni igen.
9., Ha választhatnál melyik sztárral cserélnél egy napra?
     Halston Sage vagy Alexa Vega, James és Carlos miatt :D
10., Mit csinálsz a legszívesebben a szabadidődben?
      Blogolok, olvasok esetleg futok
11., Kedvenc évszakod?
       Nyááár! *-* :D

3.,
-Milyen zenét hallgatsz legszívesebben?
-Melyik a kedvenc filmed?
-KFC és Pepsi vagy McDonald's és Coca Cola?
-Melyik a kedvenc országod?
-Mit gondolsz az angolokról?
-Kedvenc blogod?
-Mi a hobbid?
-Melyik a kedvenc kajád?
-Spiderman vagy Batman?
-Ha állat lehetnél, melyiket választanád?
-Nézted a 2013-as KCA-t?

4.,

~Cherry~
Vivyy B. és Strawberry

A negyedik díjért pedig köszönet ~Cherry~-nek!

1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?

     A Big Time Rush-os srácok :)

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?

    Annával hiszen  a karaktert teljes mértékben magamról mintáztam.

3. Számodra mit jelent az írás?

    A szabadságot. Szeretek blogot írni, mert a szereplőknek külön személyiséget adhatok. Én találom        ki,hogy mit csináljanak, mondjanak. 

4. Mi volt az első történet amit írtál?

    Ez az első, de tervezem, hogy ha ennek vége kezdek egy újat.

5. Mit szoktál csinálni ha nincs ihleted?

    Elmegyek a barátaimmal valahova, mert az kikapcsol.

24. rész Crazy for you

24. rész Crazy for you

Sziasztoook! Itt az új rész! Igaz, hogy egy kicsit elkéstem vele, de itt van és ez a lényeg nem? :) Huh...és több mint 5000 megtekintés és 8 feliratkozó? Köszönöm! :)
És ha még nem tettétek, mindenképpen hallgassátok meg a BTR új számát, a Love Me Again -t. 
Jó olvasást! 

xoxo RusherForever

A takarítás közben elég érdekes dolgok kerültek elő, elég érdekes állapotban. Előkerült például Petra zoknija és Logan pólója, aminek állítása szerint más színe volt, mint ahogy tegnap este felvette. Sőt előkerült a hajfesték, amitől James haja zöld lett.
-Ez mi? -emelt ki Carlos valami szétrongyolt cuccot a medencéből.
-Neeee! A kedvenc sapkám volt! -rohant oda Logan kedvenc öltözködési tárgyához. Hát igen, hogy jobban szemügyre vettük láttuk, tényleg a sapkája volt.
Úgy döntöttünk, hogy magára hagyjuk, hiszen láthatólag megviselte sapkája elvesztése. Így odabent folytattuk a rendrakást. Pár perc múlva Logan lépett be lehajtott fejjel.
-Elbúcsúztam tőle -közölte drámaian, sőt még a szemét is megtörölgette.
-Akarod, hogy eltemessük? -röhögött Carlos, de szerintem nem gondolta komolyan.
-Ühüm -bólintott Logan. -Akkor most mindenki hozza rendbe magát, főleg te James és itt találkozunk fél óra múlva -ezzel felment.
-Mi, nemár? Egy sapkát fogunk temetni? -nevetett kínosan Petra.
-Hát, úgy néz ki -mondta maga elé Kendall.
Logan utasítására mindannyian felmentünk a szobánkba.
-Szerinted Logan megharagszik, ha nem öltönyt veszek? -nézett rám Kendall.
-Igen, szerintem igen -nevettem.
Kendall megpróbálta felvenni az öltönyét, de kiderült, hogy az kicsi rá. Egy darabig még próbálgatta, majd sikerült belepréselnie magát. A fürdőben én is felvettem valami feketét és lementünk a nappaliba. Kendall a kicsi öltöny révén ott feszengett mellettem.
Lassan előkerültek a többiek is. Sőt Carlos elvállalta, hogy ő még beszédet is mond. Így hát kivonultunk a kertbe, ahol már volt egy gödör a sapkának. Nem tudom, ki vagy mikor ásta, de ott volt.
Carlos elkezdte a szertartást, igazából mindenről beszélt csak a sapkáról nem.
-Mindig emlékezni fogunk rád, Logan kedvenc piros sapkája! -fejezte be.
James betemette a "halott" sapkát, majd mindannyian bementünk. Carlos a hűtőhöz ment enni, mi pedig leültünk a kanapéra.
-Üvegezzünk-vetette fel az ötletet Logan.
-Megint? A múltkor amikor üvegeztünk majdnem szétver az a néni a táskájával -nevetett Kendall.
-Jaj, nemár. Tök jó lesz -győzködtem.
Mikor mindenki beleegyezett, Carlos hozta az üveget és leültünk egy körbe. James pörgetett, én.
-Húgi,felelsz vagy mersz?
-Merek.
-Akkor...- nézett körül.- Önts Logan hajára narancslevet.
Felálltam, kivettem a hűtőből a dobozos narancslevet és elindultam Logie felé.
-Ugye nem akarod a hajamra önteni? -nézett rám aggodalmasan.
-Muszáj megcsinálni a feladatot -nevettem ördögien.
Mielőtt bármit mondhatott volna megdöntöttem a dobozt és a tartalmát Logan fejére öntöttem.
-Ezt még visszakapod.
-Hé, James mondta a feladatot -mentegetőztem.
Visszaültem a helyemre és pörgettem. Az üveg pörgött egy darabig, majd megállt Petrán.
-Menj át a szomszédhoz, csöngess be és amikor kinyitja kezdj el szavalni.
-Mit? -nézett rám értetlenül.
-Azt rád bízom.
Megrántotta a vállát, felkapott valami újságot és kirohant az ajtón. Mi mint az ötévesek mind odagyűltünk az ajtóba. Petra csöngetett, a szomszéd pedig ajtót nyitott, és Petra elkezdett felolvasni egy reklámújságot.
-...Tesco fóliás sonka, 1200 Ft...-és itt rácsapta az ajtót a "kedves"szomszéd.
Petra miután háborgott egy sort, röhögve visszafutott. Visszaültünk az eredeti körbe és továbbjátszottunk.

Elég későn fejeztük be a játékot. Logan nemes egyszerűséggel otthagyott minket, mert állítása szerint "csesszünk ki Logannal" napot tartottunk(???). Így hát befejeztük öten. Carlosnak mézzel kellett bekenni a fejét, Jamesnek mentolos tejet kellett innia. Ilyesmi feladatokkal leptük meg egymást. Miután "kijátszottuk" magunkat mindenki ment volna aludni, de visszaparancsoltam őket, sőt még Logan is kirángattam a szobájából.
-Addig nem megy senki sehova amíg nem osztottuk fel újra a szobákat -közöltem.
-Minek kéne újra felosztani? -nézett rám Kendall.
-Az mindegy! Csak legyen meg amit akar -vágta rá gyorsan James.
Elkezdtünk csereberélni a szobákkal. Petra hisztizett, hogy ő márpedig nem fog Jamessel aludni. Igazából senki sem akart Jamessel aludni, de ennek nem James volt az oka hanem az az ominózus ágy. Egy darabig még veszekedtünk aztán  valahogy sikerült felosztani a helyeket. James egyedül aludt, én voltam Logannal, de mivel csak 3 szoba volt, így került egybe Kendall, Carlos és Petra. Mikor meghallottuk, hogy ők hárman együtt lesznek, Logannal összenézünk. A titkos szerelmespár és a megcsalt fiú, aki azt hiszi, hogy boldog párkapcsolatban él. Szép, mondhatom.
Mondanom sem kell, hogy mennyire tetszett amikor újra össze kellett szednem a cuccom és újra más helyre kellett rángatnom. Egy-két dolgot lusta voltam berakni a bőröndbe, úgyhogy azt kézbe- esetleg a fogaim között- vittem. Berángattam Logan szobájába és ledobtam őket a földre. Ezzel le is tudtam. Még gyorsan lementem a konyhába, hogy igyak valamit, de összefutottam Jamessel.
-Mi lesz ha rosszat álmodok? -kérdezte szomorúan.
Mikor látta, hogy amolyan "komolyan 22 éves vagy és ezt kérdezted?" stílusban néztem rá továbbmagyarázott.
-Ha egyedül alszok általában rosszat álmodok. De ha majd rémálmom lesz ugye átmehetek hozzátok?
-Én a helyedben nem tenném. Lehet, hogy az alváson kívül még mást is csinálnak -jött be a konyhába Carlos röhögve. Ennek a beszólásnak az lett az eredménye, hogy először James, aztán én vágtam fejbe Carlos-t.
-Aludni fogunk! -szóltam rá és otthagytam őket.
Bementem Logan szobájába, de arra nem számítottam, hogy egy szál boxerban, vizes hajjal fog ott állni előttem. Mint eddig mindig az ilyen esetekben most is csak lefagyva álltam és bámultam őt (leginkább a testét). Hát, nem is tudom...körülbelül 5 perce nézhettük így egymást, amikor valahogy sikerült visszatalálnom a valóságba.
-Öhm...fürödtél? -kérdeztem a lehető legbénább kérdést.
-Aha. Mivel ragadt az egész hajam a narancslétől még azt is megmostam -nevetett, szerintem a hülye kérdésemen.
-Az jó.
Fogalmam sincs miért voltam zavarban, még sosem éreztem így magam Logan közelében. Hiszen én már nem szeretem őt. De akkor miért éledtek fel a lepkék a gyomromban? Teljesen közömbösen érzek iránta, vagy nem? Ááá már úgysem lesz semmi a mi "kapcsolatunkból".
Gyorsan én is lezuhanyoztam és- mivel felajánlotta, hogy ott alszik- megcsináltam Logan helyét a földön.
-Jó éjszakát -helyezkedtem el.
-Neked is. Álmodj velem -nevetett halkan Logan.
Alig tíz perce feküdtem, amikor Logan bedőlt mellém  az ágyba és hátulról átkarolt.
-Miért? -nyögtem ki.
-Úgy döntöttem, hogy itt alszom. Sokkal kényelmesebb mint a padló -közölte.
Morogva feltápászkodtam és lefeküdtem a földre Logan helyére. Ha neki nem, nekem tökéletesen megfelel a föld. Épp hogy lehajtottam a fejem a párnára Logan megint ott termett mellettem és ugyanazt csinálta mint az előbb.
-Ha azt mondod, hogy itt kényelmesebb mintha az ágyban aludnál akkor agybajt kapok -mondtam idegesen.
-Pedig így van.
Így hát "agybajosan" újra felálltam és befeküdtem az ágyba és csak remélni tudtam, hogy aludhatok. Rosszul reméltem. Hallottam, hogy Logan feltápászkodik és elindul az ágy felé.
-Henderson ne szórakozz velem! Döntsd már el, hogy mégis hol akarsz aludni! -förmedtem rá.
-Jó jó, itt akarok -huppant mellém.
-Najó.
Készültem megint helyet váltani, de Logan visszahúzott és fölém hajolt.
-Maradj -kérlelt. Ajkai akkor már valahol a nyakamnál voltak, de nem értek hozzá a bőrömhöz.
-Rendben de...-próbáltam arra utalni, hogy még mindig rajtam fekszik.
-Nyugi, betartom a játékszabályokat -kuncogott. Az oldalára fordult és elaludt.
Mivan? Milyen játékszabályokról beszél? Tiszta hibbant. Ezen a mondatán gondolkozva aludtam el.

23. rész Party

23. rész Party 

Sziasztok! Örömmel látom, hogy a feliratkozók száma bővült. :) Ha tetszett ne felejtsetek el kommentelni!

Jó olvasást! :D

xoxo RusherForever

Amint beléptünk a házba hihetetlen látvány fogadott. Tény, hogy nagyon szépen feldíszítették a házat, de ami a kevés embert illeti, az nem jött össze. Csomó ember, és mindegyikőjük minimum két piásüveggel rohangált vagy táncolt. Szerencsére még időben érkeztünk hiszen a többiek még nem voltak- annyira-részegek. Idegesen odatrappoltam hozzájuk.
-Nektek ez kevés ember?-próbáltam túlkiabálni a zenét.
-Aha!-üvöltött Carlos-Nemár! Csak egyszer vagy 21 éves!
Nehezen, de megadtam magam. Aztán rádöbbentem, hogy még mindig úgy néztem ki mint egy eszkimó.
-Felmegyek átöltözni!-üvöltöttem Logannak, de nem hiszem, hogy hallotta.
Átverekedtem magam az embereken és bementem a szobámba. Gyorsan magamra kaptam valami Miami-i időjáráshoz illőt és visszamentem a többiekhez.
James egy idegen csaj fűzött, Kendall Carlos-t üldözte, mert ha jól láttam megdobálta kajával, Logan pedig félig a hűtőben kutakodott. Gondoltam egyet és odamentem hozzá.
-Mit keresel ennyire?-érdeklődtem.
Választ nem kaptam, viszont Logan egy "végre!" felkiáltással kivett két doboz sört, és az egyiket odanyújtotta nekem. Megköszöntem, majd beleittam.
Egyszer csak hallottunk egy csatakiáltás szerűséget. Amit láttunk a következő volt: Kendall elrugaszkodik, Kendall vetődik, Kendall repül, Carlos üvölt, Carlos arca tele van tojással(?).
-Úgy látszik Kendall visszavágott-röhögött Logan.
-Igen, nagyon úgy néz ki -mosolyogtam.

Az este jól haladt. Mindenki egyre többet ivott és nekem is a fejembe szállt a sok pia amit Logan folyamatosan adagol nekem. Carlos teljesen kiütötte magát. A medencénél baromkodott. Kendall számomra ismeretlen pasival beszélgetett, James pedig...igazából nem is tudom hol van James. Épp egy tök ismeretlen sráccal táncoltam -fogalmam sincs, hogy kerültem mellé- amikor valaki felkapott. Az a valaki elkezdett velem rohanni felfelé a lépcsőn. Oldalra fordítottam  a fejem. Naná, hogy Logan volt az.
-Mit csinálsz? - kérdeztem egy kicsit durva hangnemben.
-Majd meglátod -nevetett kajánul.
Mire bármit mondhattam volna felértünk az emeletre. A lábával belökte az egyik ajtót és bement a Kendall közös szobánkba(!). Lerakott a földre, majd óvatosan a falhoz nyomott. Mielőtt bármit csinálhatott volna hangokat halottunk szintén a szobából(!). De nem is akármilyeneket.
-Ki van itt?-néztem döbbentem a hangok irányába.
-Mi? Anna? Mi a francot keresel itt?-hallottam James hangját.
-Hát, ezt inkább én kérdezhetném tőled! Ugyanis ez az én szobám -kapcsoltam fel a villanyt.
-Úristen!-takartuk el a szemünket Logannal. Ugyanis James, és a lány-akivel nemrég még lent flörtölt- hiányos öltözetben az ágyamon(!!) khm...hogy is mondjam...ismerkedtek.
-James David Maslow és a lány akit nem ismerek...kifelé!-förmedtem rájuk, még mindig csukott szemmel.
-Öhm...ugye nem akarod, hogy így álljunk fel -nevetett kínosan James.
-Nem azt nem akarom. És holnap az első dolgunk az lesz, hogy szobát cserélünk -mondtam.
Fogtam Logant és kihúztam a szobából.
-Uh...ha lehet ezt minél előbb el akarom felejteni -sóhajtott Logan.
-Én is -néztem rá, aztán eszembe jutott valami.- Amúgy mit akartál odabent?
-Ö...semmit -vágta rá és elvörösödött(?).
-Hát jóóó -nyújtottam el a végét.
-Tényleg, hol van Petra?-terelte a szót Logan
-Nem tudom. Egész este nem láttam -néztem körül.
Egy darabig keresgéltünk, aztán Logan észrevette.
-Ott van -mutatott rá.
Nos igen, tényleg ott volt...és egy kaktusszal társalgott.
-Szerintem hagyjuk. Úgy látszik elég jól elvan -nevettem.
Lementünk a medencéhez, ahol Carlos egy-egy koktélt nyomott a kezünkbe.
A legutolsó emlékem az estéről az, hogy táncolás közben valaki hátulról átölelt és belepuszilt a nyakamba, aztán képszakadás...

***

Valami szúróson ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem és meg kell, hogy mondjam nem nagyon tetszett amit láttam. Első látásra harctérnek saccoltam volna, de ezt a lehetőséget egy kis idő múlva kizártam.  Kissé megemeltem a fejem, és rá kellett jönnöm, hogy egy másfél méter magas sövényen feküdtem. Óvatosan leszálltam...volna, csakhogy mikor nagyobb fordulatot tettem a fejemmel, rám jött a szörnyű másnaposság és leestem a növényről. Egy sor káromkodás után sikerült felállnom, majd végignéztem magamon. Annyi biztos, hogy nem a saját pólóm és cipőm volt rajtam. Többet akkor nem nagyon tudtam felfogni.

Elkezdtem felébreszteni a többieket. Mindegyikőjük máshogy nézett ki, Logan félmeztelen volt és a hasára az volt írva, hogy "Szeretem James-t!", Jamesnek zöld(?) csíkok voltak a hajába, Carlos az asztalon aludt, de tényleg, ott volt a párnája és a takarója is. Amikor jobban megnéztem láttam, hogy Kendall is ott fekszik szorosan mellette. Petra pedig...ő a medence mellett feküdt, de azért az  egyik kezében ott volt az a bizonyos kaktusz akivel tegnap beszélgetett. 

-Mi a...? Ez meg hogy került rám? -ült fel lassan Logan és a hasára nézett.
Választ nem kapott, hiszen senki sem tudott különösebben semmit a tegnapi estéről.
-Ember! Miért fekszik mellettem Carlos? -döbbent le Kendall és lelökte a fiút.
Szegény Carlos, aki szerintem még azt sem tudta hol van, elég nagyot koppant a földön. Hamarosan majdnem mindenki "életre kelt". Legutolsónak James ült fel. Mikor ránéztünk egyszerre tört ki belőlünk a röhögőgörcs.
-Mivan? -nézett ránk furcsán.
Egyikünk sem tudott megszólalni, ugyanis ránk jött az 5 perc. Pár percnyi szenvedés után Carlosnak sikerült kinyögni.
-A hajad...- kezdte de röhögésben tört ki.
James felemelt egy serpenyőt(?) és megnézte magát.
-Zöld -tátotta el a száját.
És igen, tényleg zöld csíkok voltak a barna hajában. Meglehetősen érdekesen néztek ki.
-Nyugi lejön -röhögött Kendall.
-Oh oké...várj, te honnan tudod?! Te voltál!-hőbörgött James.
-Nem, nem én voltam, csak láttam mivel én nem vedeltem annyit mint ti és így emlékszem majdnem az egész estére.
Erre James egy kicsit megnyugodott, majd Kendall elkezdte mesélni a tegnap estét.
-Hát igazából csak annyi, hogy Petra egy kaktusszal társalgott és ha jól hallottam el is nevezte Brad-nek. Carlos egész éjszaka vagy engem basztatott vagy pedig fára próbált mászni. Jamest egész éjjel nem láttam.  De Logan és Anna...-itt ránk nézett - ti öhm... csókolóztatok és nemcsak azt...- röhögött.
Kidülledt szemmel néztem először Kendallre, majd Loganre aki csak vigyorgott.
-Min vigyorogsz így? Azon, hogy lehet, hogy lefeküdtünk?!-förmedtem rá.
Nem szólt semmit, engem pedig már a sírógörcs kerülgetett.
-Látnod kéne milyen fejet vágsz -röhögte el magát Kendall. -Najó, nem is csókolóztatok és nem is feküdtetek le egymással. Csak szívattalak.
Itt elszakadt a cérna. Megfogtam a serpenyőt, amiben nemrég még Kendall nézegette magát és elkezdtem rohanni felé. Ő pedig elkezdett rohanni előlem.
-Kendall Francis Schmidt! -üvöltöttem.
-Mi van a nagyival? -nézett vissza futás közben.
-Kinyírlak!
Pár percnyi kergetőzés után végre sikerült elkapnom.
-És most mi lesz? -mosolygott.
-Nagyon szemét vagy -fújtattam.
-Tudod, hogy szeretlek -ölelt át.
-Ahj...akkor is az vagy -bújtam ki az öleléséből színleltem a megsértődöttet.
És itt jött az a rész amikor Kendall beveti a kiskutyaszemeit én pedig "megbocsájtok" neki. Visszasétáltunk a többiekhez, akik még mindig röhögtek. A nagy jókedv egészen addig tartott míg el nem kezdtünk takarítani...